KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az aranypinty

Pethő Réka

Pethő Réka

The Goldfinch – amerikai, 2019. Rendezte: John Crowley. Írta: Donna Tartt regényéből Peter Straughan. Kép: Roger Deakins. Zene: Trevor Gureckis. Szereplők: Ansel Elgort (Theo), Nicole Kidman (Mrs. Barbour), Jeffrey Wright (Hobie), Luke Wilson (Larry), Oakes Fegley (fiatal Theo). Gyártó: Amazon Studios / Color Force. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 149 perc.

 

Egy fejlődéstörténetet bemutató regényben több minden történik, mint ami a cselekményben megvalósul, ám ha egy ilyen könyv 800 oldalas, mint Donna Tartt Az aranypintye esetében, akkor eseményekből sincs hiány. Ahhoz, hogy a történet filmen is egységes maradjon, az adaptációnak ki kell választania ezek közül a legfontosabbakat, ám jelen esetben hiába a két és fél órás játékidő, a cselekmény korrekt elmesélésén kívül másra nem futotta.

Az aranypinty Theo coming-of-age története: a fiú a történet elején, 13 éves korában egy múzeumbeli robbantás során elveszíti édesanyját. Hősünk túléli a merényletet, és elvisz a helyszínről egy különösen értékes festményt, amelyet aztán évekig őriz. A festménynek a történet végén lesz fontos szerepe, addig azonban egymást követik a fordulatok: Theo előbb egy szerető családhoz kerül, később magához veszi részeges apja, míg végül annál a bútor restaurátornál köt ki, akit a robbantás kapcsán ismert meg. Fiatal felnőttként beáll pártfogója mellé dolgozni: a helyreállítás során jelentősen kipótolt korabeli bútorokat teljesen eredetiként értékesíti, amivel jelentősen fellendíti az üzletet. Kicsit hamisít, de nem teljesen: épp, mint ez a film. Végigkövetjük Theo életének eseményeit, de John Crowley rendezésében a főhős idegen karakter marad. Nem látjuk, hogyan éli meg mindazt, amin keresztülmegy, mit jelent számára a festmény állandó és titkos jelenléte az életében, és milyen volt viszonya az anyjával, akinek gyásza nem múló fájdalmas pont az életében.

Az aranypinty szépen felmondott, igényesen kivitelezett adaptáció jól átgondolt szerkezettel és kiváló színészi alakításokkal, ám mindezek ellenére mélység nélküli, üres váz marad. Óvatoskodó ábrázolásmódja könnyen fogyasztható, felszínes terméket hoz létre, amely úgy hat, mint amikor valaki elmeséli, miről szól Donna Tartt regénye, de odáig már nem jut el, hogy kifejtse, miért érdemes elolvasni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14295