KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A tégla

Szakadatlan pokol

Nevelős Zoltán

Scorsese-remake egy sikeres hongkongi krimiből: a tét a rendőrség és a maffia besúgójának izgalmas tükörjátéka.

 

Martin Scorsese készített már folytatást (A pénz színe) és készített remake-et is (A rettegés foka), akkor azonban mindkét esetben az általa oly becsben tartott amerikai filmörökség keretein belül maradt (lásd Nagyvárosi cápák, 1961, ill. A rettegés foka, 1962). Amikor a Szigorúan piszkos ügyek című 2002-es hongkongi sikerfilm amerikanizált verziójának William Monahan által írt forgatókönyve került az asztalára, az eredeti filmet nem ismerte, és még csak azt sem mondhatni, hogy különösebb érdeklődés vonzaná az ázsiai filmkultúrához. A témában alapanyagot látott, amit a maga kezével formálhat majd át, mintegy másfélszeresre növelve a filmidőt, megváltoztatva belső arányokat azzal együtt, hogy az elkészült film több kulcsjelenete is lényegét tekintve pontos mása az eredetinek.

Beépített gengszter a rendőrség soraiban, beépített zsaru a gengszterek között – műfaji alapsémák, amelyeknek itt épp a szimmetriája érdekes, hiszen a témára, a bűnözés és a bűnüldözés ellentétére, a bűnös és a tisztességes élet közti választás erkölcsi kérdésére irányítja a figyelmet. A helyszín Hongkongból Bostonba tevődött át, ahol – Scorsese New York-i olaszaihoz hasonlóan római katolikus – ír maffia adja a miliőt a történethez.

Itt lép be a képbe Jack Nicholson, aki nemhogy a film harmadik legárnyaltabban ábrázolt figurája, de még a bevezető narráció is az ő jussa lett, ami egy Scorsese-filmben általában a szerzői-nézői azonosulás tárgyának, a főszereplőnek a dolga. Hogy mindez mégsem zavaró, az nemcsak a közelmúlt vígjátéki szerepei után ismét régi jó ördögi figurájában tetszelgő Nicholson színészi tekintélyének köszönhető, hanem egyszerűen annak, hogy ebben a közegben ő a meghatározó karakter, a környezetrajz része.

A gengszterkeresztapa szerepének felnagyítása mellett nem tűnik el az őt a törvény másik oldalán ellensúlyozó pótapafigura, Martin Sheen rendőrtisztjének jelentősége, akinek félidőben bekövetkező halála a végső drámai folyamatokat indítja el.

Az eredetihez képest a tükörszerkezet még izgalmasabbá tételét jelenti, hogy a két lányból egy lány lett, azaz a két tégla ugyanazt a lányt kerülgeti, és hódítja meg ilyen-olyan vonatkozásban. A két férfi között bizonytalankodó, fiatal pszichológus szerepét a viszonylag ismeretlen Vera Farmiga játssza, és ugyan kissé sokat pislog nagy szemeivel, azért megállja a helyét a nehézsúlyú sztárparádéban, és mint a vágyott, boldog élet megtestesítője mindkét férfi számára vonzó tud lenni a sorsfordító pillanatokban.

Talán csak a befejezés véget érni nem akaró vérontás-láncolatát látva válik világossá, hogy A tégla mennyire illeszkedik a Scorsese egész életművén átvonuló morális vonulatba. Scorsese moralitásjátékot, XXI. századi Faust-variációt formált a hongkongi eredetű krimiből. Ha a film jelentős részében olybá tűnhetett is, DiCaprio gyötrődő, beépített zsaruja a főszereplő, végül kiderül, miért a Matt Damon-figura gyerekkorával kezdődött a film. Amikor végül elszörnyed, milyen pusztítást okozott előre megtervezett árulása, akkor nyer értelmet, miért láttuk őt meg először ministránsként. Isten oltára mellől hagyta magát elcsábítani, és lett az ördög inasa. (A Nicholson-figura ördögi mivoltát a katolikus papokkal való konfrontáció jelenete egyértelműsíti.) Az Aljas utcák, a Dühöngő bika vagy a Nagymenők tévelygő, önsorsrontó és bűntudattól gyötört hőseinek sorában A tégla Colin Sullivanje a legreménytelenebb bukott ember, mert ő tudatosan, következetesen foglalt állást a rossz oldalon. És ami igazán mai az egészben, az az, hogy nem is valami különös kincsért, anyagi előnyért adta el magát, hanem csak úgy csapódott, mert valahová tartozni kell.

Ahogy Scorsese a maga életművi tematikájába illesztette a történetet, valójában nagyon is hű maradt az eredeti filmváltozat szelleméhez. A Szigorúan piszkos ügyek Buddha-idézettel zár a „szakadatlan pokolról”, ahol szenvedés az örök élet. A jó és a rossz közti választás morális alapkérdésében itt összeér a buddhista és a keresztény világkép. Ugyan más hagyományban nevelkedtek, a hongkongi és a bostoni álzsaru meghasonlása ugyanahhoz a katarzishoz vezet el: a boldog befejezés ugyan már lehetetlenné vált, de az erkölcsi tisztánlátás elnyerése még rendelkezik megtisztító erővel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8807