KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pro és kontra

Jancsó barbár „Rapszódiája”

Ciment Michel

 

Ritkák az olyan filmrendezők (mint az olasz Rosi és a görög Angelopoulos), akik a történelmet választják filmjeik témájául. Jancsó Miklós ezek közé tartozik. Gőgös kihívása – hogy elmesélje népe történetét – csaknem tizenöt éve kezdődött a Szegénylegényekkel, eljutot egészen a Még kér a népig és most megteremtette a Magyar rapszódiát, ezt a háromórás hatalmas diptichont, amely egyszerre szintézis és kiteljesedés.

Az állam nem sajnálta tőle támogatását: hatszorosát kapta a magyar filmek átlagos költségvetésének és több hónapig élvezhette a hadsereg, a gyalogosok és a lovasok segítségét. Ugyanis a terv újfajta törekvést tükrözött: lemondva arról, hogy a magyar múlt egyik vagy másik pillanatát idézze fel, Jancsó ezúttal három évtizedről ad képet: az Osztrák–Magyar Monarchiáról, a 14-es háborúról, a Tanácsköztársaságról és bukásáról, a Horthy-féle fehérterrorról és végül a nácikkal kötött szövetségről. És a freskó középpontjában Zsadányi István áll, a falusi kisnemesi származású fiatal tiszt, az ádáz nacionalista, aki bőszen tör az agrármegmozdulások elfojtására és aki éppen hazafiságából adódóan lassanként elszakad németbarát környezetétől és magáévá teszi a földművesek ügyét. Jancsót a tények aprólékos rekonstruálásánál jobban érdekli az egyéni lelkiismeret viszálya a végzettel, a reménytelenség és a rossz lelkiismeret, a választás a zsarnokság és a szabadság között.

Egy híres és vitatott személyiség, Bajcsy-Zsilinszky Endre (Budapest egyik utcája viseli nevét) életéből merítve ihletet. Jancsó két-három vonást kölcsönöz tőle, de szokása szerint menekül a realizmus elől. Ismét találkozunk itt a szívének oly kedves tájjal és személyekkel: a hatalmas magyar síksággal, a végtelen, borús égbolttal, az egyenruhákkal, a lovakkal és a meztelen emberekkel, a hőssel, aki harminc év alatt sem öregszik meg. Az elvonatkoztatás szándéka érvényesül a történelmi tablón belül.

Jancsó, a rendező-koreográfus úgy irányítja katonáinak és földműveseinek balettjét, mint egy zenés vígjátékban, és ezzel átváltoztatja a valóságot.

Ez az epikus mű, amelyben filmcímeihez hasonlóan magától adódik minden: a csend és a kiáltás, a vörösek és fehérek (a Csillagosok, katonák francia címe – a ford.), a nemesek kerti mulatságai és a parasztlakodalmak, a Magyar rapszódia szemkápráztató képsorokban járja be az agyrémek világát: arisztokraták orosz rulettet játszanak és öngyilkosok lesznek egy kékes barlangban, egy férfi kiszáll a vörös automobilból, amelyben a szeretett asszony alszik.

Filmje második részének Jancsó az Allegro barbaro címet adta Bartók híres zongoradarabja (1911) nyomán és ebben megtalálható a muzsikushoz hasonlóan a folklór új feldolgozására is törő filmrendező dinamikája, zaklatott ritmikája. Az eredeti Allegro címhez Bartók később ragasztotta a barbaro szót, hogy válaszoljon a francia kritikusoknak, akik párizsi útja alkalmával barbárnak minősítették zenéjét. A diadalmas realizmus korában Jancsóban, a másik „barbárban” a mai filmművészet egyik ritka látomásos varázslóját köszönthetjük.

 

L’ Express, 1979. május 12–18.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8105