KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vaklárma

Szemadám György

 

Mióta tudom, hogy felnőtt emberek órák hosszat képesek nézni „színészek” imitált szeretkezéseit, mióta a filmvásznon egy élő embert fekete bogarak hemzsegő tömege rághat szét, és amióta egy filmrendező Krisztus alakját pszichopataként látja jónak bemutatni, azóta világos előttem, hogy a mozi világában immár minden megtörténhet. A Vaklárma című amerikai gyártmányú, vicces opuszban például az, hogy a humorforrás két testi fogyatékos hátrányos helyzetéből fakad. A magyar filmforgalmazás nagyobb dicsőségére nálunk is bemutatott Dutyi-dili című film két főszereplője ezúttal ugyanis egy vak és egy süket férfit alakít, akik egy bűntény gyanúsítottjaiként kénytelenek felvenni a harcot az őket üldöző bandával és a rendőrséggel is. Pedig a vak néha nekimegy a falnak, a süket pedig nem érti, hogy a háta mögött mit beszélnek. Jó vicc, mi? De magyar szinkron még ennél is viccesebb! Van például egy olyan jelenet, amelyben a „baszdmeg” legalább hússzor fordul elő. Aztán szerepel még a filmben egy igazán nagyon jó nő is. Ő a gyilkos. Sudár, sötét hajú, világos szemű és bombázó lábai és mellei vannak. Már csak az utóbbiak miatt is érdemes elmenni a moziba!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4332