KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Reszkess, Amerika!

Ádám Péter

 

Miközben a középkori francia várúr (Jean Reno) lakodalmát üli, rosszakarója valamit belekever az italába. Az újdonsült férj rövid időre megzavarodik, és hallucinációs rohamában megöli ifjú feleségét. Majd kétségbeesésében varázslóval próbálja visszaforgattatni az időt a gyilkosság előtti pillanatig. De a varázsló a nagy sietségben kifelejt valamit a varázsitalból, hősünk pedig eltéveszti a házszámot: nem a múltban köt ki, hanem a jövőben, és nem Franciaországban, hanem – Amerikában.

Innentől kezdve nincs a filmben egyetlen poén sem, amit akár a leghumortalanabb néző is ki ne tudna agyalni, ha nagyon muszáj. Vetítés közben gyermekkorom nagy élménye, az Oké Néró jutott eszembe. Nem mintha remekmű lett volna, dehogy. De abban legalább volt önirónia! Márpedig ebből a két távoli kultúrát ütköztető francia–amerikai filmből épp a csúfondáros kajánság, az amerikai világ ironikus (ön)kritikája hiányzik a legjobban.

XII. századi időutazónk – miért, miért nem – a chicagói Történeti Múzeumban landol. Értesítik is azonnal a csinos muzeológust, aki nemcsak a korszak kutatója, hanem – micsoda véletlen! – szegről-végről leszármazottja is a várúrnak. De a fiatal nő csak ide-oda rohangál a városban mellvértes vendégével, annak ügyes-bajos dolgait intézve, és eszébe se jut megkérdezni: igaz is, öreg, hogy ityeg a fityeg ott nálatok a középkorban?

Ez a filmbeli muzeológus – hát miféle kutató az ilyen? – egyszerűen kihasználatlanul hagyja a páratlan tudományos lehetőséget, mármint hogy ilyen szenzációs „adatközlővel” került kapcsolatba. Bár ki tudja, lehet, hogy neki van igaza. Mert ebben a XII. századi lovagban van valami gagyi. Lerí róla, hogy – cselekmény ide vagy oda – nem a középkori Franciaországból érkezett Chicagóba. Hanem Disneylandből...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3417