KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

YouTuberek vonzásában

FOMO

Kránicz Bence

Tényleg ilyen viszolyogtatóak lennének a „mai fiatalok”? Hartung Attila klipesített moralitásjátéka nem kínál megnyugvást.

 

Nehéz nem öregember-stílusú kritikát írni Hartung Attila első nagyjátékfilmjéről. A FOMO ugyanis leginkább a hüledező szülő vagy hasonló felelős felnőtt pozícióját kínálja fel nézőjének. Valóban ennyire erkölcstelenek, értékrelativisták, csordaszelleműek, szexisták, képmutatóak és ostobák lennének a mai fiatalok, mint a FOMO érettségi előtt álló hősei? Hartung filmjének egyszerre erénye és hibája, hogy ilyennek látjuk őket: erénye, mert találó és leleplező erejű helyzeteken keresztül győz meg arról, hogy senkiháziak kezében van a jövőnk, és hibája, mert tételei óhatatlanul didaktikusnak tűnnek. Hol vannak a rendes gyerekek?

Az emblémaszerű cím a „fear of missing out” kifejezésre utal, vagyis a szorongásra, nehogy kimaradjunk a buliból. A FOMO hőse, Gergő (Jorgosz Golecász) sem szeretné, ha barátai gyáva nyúlnak és ünneprontónak tartanák, ezért némi győzködés hatására egy házibuliban megerőszakolja kába iskolatársukat, mellesleg a történelemtanár lányát. Az elkövetett bűn ősöreg, a felbujtó atyafiak indítéka viszont igazán korszerű: a szexuális erőszak – az ő szótárukban és gondolkodásuk szerint jópofa hecc – telefonra rögzítve nagyszerű tartalom, alaposan fel fogja pörgetni a falka YouTube-csatornájának látogatottságát. A FOMO szereplőinek jobb a szimata, mint akárhány oknyomozó újságírónak. Amerre járnak, megérzik a sztorit, és már gyártják is a tartalmat, legyen bár a kényszerű főszereplő az aluljáróban kétezer forintért táncra perdített koldus, vagy lerántott szoknyájú tinilány. Ezek az enyhébb esetek. 

Az utóbbi években remek kisfilmekkel (Ischler, Mindig csak) bizonyító Hartung és forgatókönyvíró-társa, Kerékgyártó Yvonne nem elszigetelt alakokként, deviánsokként ábrázolják Gergő társaságát, hanem átlagos, sőt iskolai berkekben nagyra becsült fiatalokként. Vagyis a háttérben kirajzolódik egy olyan társadalom képe, amely teli szájjal röhög a szolidaritás és a könyörület eszméjén, dühöngő őrültet csinál az emberség normáihoz ragaszkodó, tehát szükségszerűen peremre sodródott figurákból (Hajduk Károly hátborzongató epizódalakítása), és a másik ember elemi integritását seperc alatt beáldozza az azonnali öröm- vagy haszonszerzésért. Az elkorcsosulás általános, de itt és most, a kétezertízes évek végének Magyarországán penetráns a bűze. Ezt állítják Hartungék, víziójuk pedig olyan sötétre sikerül, hogy kiveti magából a rendszerellenes hősöket, jelesül a megerőszakolt lányt, aki a bűncselekmény után eltűnik. A történet java részében Gergőék utána nyomoznak, maguk sem tudják, hogy végképp el akarják-e hallgattatni Lillát, vagy inkább bocsánatot kérnének tőle. A keresés csúcspontja túlságosan patetikus, és emiatt közegében hiteltelen: az igazság nyílt kimondása, a drámai szembesítés egyszerűen nem illik a FOMO sutyorgó alkukra és félrenézésekre épülő, kétszínű világához.

Ugyancsak megoldatlan a film kétféle vizuális nyelve közötti stiláris átmenet. Az első harmad jobbára „talált felvételekből”, a fiúfalka által készített csínyvideókból áll, mintha a Project X hazai változatát látnánk. A bűntény és a rejtélyes eltűnés után viszont a Gergő elbizonytalanodását és fel-feltörő lelkiismeretét jelző, kézikamerás, kis mélységélességű látványvilág válik dominánssá, feldíszítve néhány, a szétcsúszó főhős érzékelését megmutató képi és hangi ötlettel. A markánsan különböző stílusok között éles a váltás, emiatt kissé darabos, tanmeseszerű lesz az összkép is.

A budapesti éjszakában folyó nyomozás ugyanakkor alkalmat ad rá a rendezőnek, hogy az alternatív zenei színtér aktuális kedvenceit is felvonultassa, és a Fran Palermo, a Csaknekedkislány vagy az (ide kissé túlkoros) 30Y zenekarok frontembereinek képbe hozásával „nemzedéki közérzetfilmként” is értelmezhetővé tegye a FOMO-t. A főszerepet alakító Golecász – szintén zenész, a Deep Glaze énekese – kellően karizmatikus és sokarcú ahhoz, hogy Gergő szolid pokoljárását mindvégig izgalmassá tegye, a feszültséget pedig fokozza, hogy éppen a haveri kör legnyájasabbnak tűnő, kedves arcú tagjából lesz erőszaktevő. Barátainak viszont nincs önálló karaktere, mindannyian visszataszítóak. Szerencsés, hogy a főhős árnyaltabb, szürkébb figura tud maradni ebben a vastag feketével festett vízióban. Csak reménykedhetünk, hogy legközelebb más színekkel is érdemes lesz ábrázolni ezeket a mai fiatalokat.

 

 

FOMO – magyar, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Hartung Attila és Kerékgyártó Yvonne. Kép: Deák Kristóf. Zene: Konsiczky Dávid. Vágó: Duszka Péter Gábor. Szereplők: Yorgosz Goletsas (Gergő), László Panna (Lilla), Bouquet Gergely (Patrik), Pokorni Ábel (Bandi), Sipőcz András (Ábris), Stohl András (Apa). Gyártó: FilmTeam. Forgalmazó: Mozinet. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14277