|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Viking vérMax ManusViking brigantykSepsi László
Új típusú háborús film Norvégiából.
Az utóbbi években a második világháborús tematikát elsősorban a frontvonalak mögötti eseményeket feldolgozó mozik képviselték: Edward Zwick gerillaharcot folytató lengyel partizánjai (Ellenállók) vagy Tarantino brigantyjai mellett a közelmúltban Paul Verhoeven kémmelodrámával tért vissza (Fekete könyv), miközben Bryan Singer is minden idők egyik legmerészebb merénylet-kísérletét próbálta vászonra vinni a Valkűrben. A szégyentelenül fikcióban utazó Tarantino és Verhoeven filmjein kívül az említett alkotások megtörtént események többé-kevésbé hű feldolgozásai, s a legismertebb norvég szabotőr történetét elmesélő Max Manus is ebbe a sorba illeszkedik – ám alkotói képesek voltak túllépni azon, hogy szimpla képeskönyv-illusztrációját adják egy nemzeti hős életútjának.
Hasonlóan Paul Verhoeven 1977-es remekéhez (Futás az életért, lényegében a Fekete könyv maszkulin párdarabja) a Max Manus is a világháború éveit felölelő karriertörténet, mely során a címszereplő a propaganda-pamfletek terjesztésétől eljut a britekkel való kollaborációig, hogy végül hősként fejezze be a háborút. Bár a finálé utáni, a hősök további életéről szóló inzertek újra emlékeztetik a nézőt a tényre, hogy megtörtént események feldolgozását látta, a Joachim Rønning–Espen Sandberg rendezőpáros bravúrjának titka, hogy a történetet el merték tolni az egyértelmű fikció irányába. A valóban élt Siegfried Fehmer személyében kegyetlen antagonistát állítanak szembe Maxszel (egy újabb alak a karizmatikus Gestapo-tisztek sorában), a történelmi tények apró módosításain túl pedig thriller- és akciófilm elemekkel dúsítják a szüzsét (előbbit Fehmer párhuzamos cselekményszála, utóbbit pedig például a front eseményeit bemutató flashback-szekvenciák szolgálják).
Miképp a Becstelen Brigantyk körül kialakult diskurzus is mutatja, napjainkban a háborús film műfaja fikció és valóság harcának szolgáltat kiváló hadszínteret. A terepasztalon a Max Manus tűnik az egyik legfontosabb tisztnek: miközben felmondja a szabotázsfilmek szinte összes kötelező toposzát, és a legnagyobb természetességgel működik szórakoztatófilmként, címszereplőjének életét műfaji keretek közé szorítva mondd le a szimpla történelemleckéről. Hogy a kínosan steril vetített képmást kapott Bielski fivérek és von Stauffenberg, a rajzfilmszerű Tarantino-kompánia vagy éppen az arany középutat képviselő Max Manus jelenti a műfaj jövőjét, az egyelőre kérdés – bár utóbbiak szembetűnő kritikai és anyagi sikerei már az unalmas történelemórák végét jelzi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1015 átlag: 5.38 |
|
|
|
|