|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégYamato – Öngyilkos küldetésTosoki Gyula
Otoko-tachi no Yamato – japán, 2005. Rendezte: Junya Sato. Írta: Jun Henmi regényéből Junya Sato. Kép: Yoshitaka Sakamoto. Zene: Jo Hisaishi. Szereplők: Takashi Sorimachi (Moriwaki), Shido Nakamura (Uchida), Eiji Okuda (Ariga), Hiroyuki Hiroyama (Tamaki), Tatsuya Nakadai (Kamio). Gyártó: Toei Co. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 145 perc.
Innen, Európából nézve nehezen érteni, miért keltette a Yamato az indulat olyan méretes hullámait tavaly Japánban, még ha tudjuk is, hogy az ország második világháborús szerepvállalásával kapcsolatos témák kényesnek minősülnek arrafelé. A fő kifogás az volt a filmmel szemben, hogy revizionista alapról tárgyalja Japán világháborús végnapjait, pedig nem csahos militarista szemlélettel készült, a hangütése több, mint diszkrét. A Yamato – európai szemmel – nem provokatív, inkább rossz film.
Pedig kezdetben nem ígér keveset, első blikkre mintha Cameron Titanicjának, illetve a Bay–Bruckheimer-páros Pearl Harborjának a közös klónja lenne. A történet a második világháború végnapjaiba vezet, amikor Japán veresége már mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, csak a japánok előtt nem. Az amerikaiak ’45 április 1-én elsöprő támadást indítottak a Kyushutól (a négy nagy japán sziget legdélebbikétől) csak 500 kilométerre lévő Okinawa szigetcsoport megszerzésére. Okinawáról a japán városokat állandó fenyegetés alatt lehetett tartani, ezért a védők mindent egy lapra tettek fel. A totális csőd küszöbén több ezer civil lett öngyilkos és a sziget százezres helyőrsége is elpusztult, Japán légiereje jelentéktelenné olvadt, hajóhada megsemmisült.
Ennek az armadának volt a büszkesége a Yamato, korának legnagyobb – 64 ezer tonnás, 260 méter hosszú, 18 emelet magas – hadihajója, ami 1945. április 7-én került hullámsírba. A történteket a hajóra sok társával egyetemben tizenévesen felkerült egykori matróz eleveníti fel a jelenből visszatekintve. Lassan cammog a múltidézés, de abban sincs köszönet, amikor a nézőpróbáló előkészítő szakasz után az utolsó harmadban végre akciózni kezd a veterán – négy évtized alatt mintegy három tucat filmet alkotó – Junya Sato rendező: a felfordulás-szekvenciák formanyelvileg annyira sterilek, hogy hozzájuk képest a hatvanas évek halotthalvány hollywoodi háborús projektjeinek (Az angliai csata; Tora, tora, tora) hasonló jelenetei is forradalminak tetszenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1037 átlag: 5.39 |
|
|
|
|