|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
DVDBúcsúlevélVarró Attila
The Big Heat – amerikai, 1953. Rendezte: Fritz Lang. Szereplők: Glenn Ford, Gloria Grahame, Lee Marvin. Forgalmazó: Warner Home Video. 87 perc.
Fritz Lang két évtizedes hollywoodi pályaszakaszában szinte kizárólag film noirokat készített, legyen szó a műfaj születését évekkel megelőző filmdrámákról (Téboly), technicolor westernekről (Rancho Notorious) vagy világháborús thrillerekről (Embervadászat): amerikai művei a legszebb példák arra, hogy a noir nem csupán tematikai és/vagy stiláris jegyekkel definiálható, de egyfajta szemléletmód, attitűd is a világ dolgai felé, bújtassuk azokat bármilyen zsánerköntösbe. Épp ezért az sem véletlen, hogy legjelentősebb klasszikus noir-filmje, az 1953-as Búcsúlevél nem jeleskedik a hagyományos zsánerjegyek felmutatásában: az akár ikerfilmjének is tekinthető Kiss Me Deadlyhez hasonlóan úgy illeszkedik a kánonba, hogy közben látványosan felülírja a csupán középszerű alkotók kötelező szabályait.
Az elsőgenerációs hard-boiled írónemzedék két nehézsúlyú fenegyerekének együttműködéséből született sztori (William P. McGivern sorozatregényéből a legendás bűnügyi riporter, Sidney Boehm írt forgatókönyvet) egy állhatatos rendőrnyomozó könyörtelen bosszúhadjáratát meséli el a nejét meggyilkoló bűnszervezet ellen – méghozzá hőséhez illő célirányos hatékonysággal, az elődök kedvelt narratív truvájaira (időbontás, intenzív szubjektivitás) ügyet sem vetve, mára példátlanná vált szikársággal és oly gazdaságosan, ahogy hajdanán is csak a vérbeli B-filmesek tudták Ullmertől Fullerig. Lang sötéten beszél, de világosan fogalmaz: felvevőgépe nem keres rendre szokatlan szögeket, árnyékos zugokat – hosszan kitartott, keresetlen kameramozgásokkal járja be a kertvárosi házak és modern luxuslakások belsejét, amelyek lakói épp olyan egyszínű papírmasékból készültek, mint élettereik. A Búcsúlevél legizgalmasabb szabálytörése mégsem stiláris: a testi/lelki fogyatékosságok tárházát felvonultató nőalakokban, akiknek hátán a főhős fellépked a keserű győzelemig (miközben egyetlen gonosztevővel sem végez saját kezűleg, miként majd Lee Marvin a Point Blankben), Lang a noir imádott femme fatale-figuráját tépi cafatokra és perzseli szét: bár többbnyire képen kívül, de tűzforró indulattal – lásd a film eredeti címét.
Extrák: nincsenek, de ez itt így is van rendjén.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1440 átlag: 5.45 |
|
|
|
|