|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
TelevízóHat év történelemMiközben a csupasz égő egyet hunyorgottMezei András
Megéltem-e valóban a második világháborút? Annak terjedelme nem haladja-e meg a résztvevő részvételét, „nagy idők nagy tanúinak” hangzatosságát? Ma már bevallhatom: alig tudok valamit arról a korról, melyben 12 éves gyerekként az óvóhelyen egy szál meztelen villanykörte alatt féltem a bombák süvítéseit, a becsapódásokat, a távoli házak omlását – mintha a fölöttem elsötétedő villanykörtével oltották volna ki végleg a romba dőlt lakónegyedek összes csillárait. Az úgy nevezett cekas, az izzószál narancsvörös kígyója azonban nem aludt ki végleg a távoli rövidzárlattól. A pizsamás fiúnak jelzést adott: mi történt egyetlen robbanás pillanatában azalatt, amíg ő az óvóhelyen elhomályosodni és újra világítani látta a csupasz villanyégőt.
Elképzelte a lebombázott házat, hiszen addig is látott már olyant – de a távoli valóságot, mely szintúgy abban az egyetlen pillanatban találkozott sorsával, a képzelet nem fényképezhette le: az épp akkor előretörő szovjet csapatokat Sztálingrád körül. A hómező perspektíváját, mely mind keskenyebbé válik az egykori filmfelvevő látószögében, s a túlélő ma látja összezárulni azt a „harapófogót” – melynek a pizsamás kisfiú végül is életét köszönhette.
Most, hogy húsz részben mutatja be a Magyar Televízió a gyerekkorát, mondhatnám némi túlzással: ő is benne volt mindabban, amit a dokumentumképeken ma látni lehet: hallotta a front moraját, a földalatti égzengés üzenetét a városon túlról. A kapu mélyedésébe húzódva, onnan kitekintve látta a behavazott, fölkoncolt halottakat: „így járnak a katonaszökevények!” – látta a piros ejtőernyőket kinyílani a körülzárt, ostromlott város felett, mintha pipacsos mező tavaszodott volna odafönn. Aztán a torkolattüzeket. Az alacsony égre írt háborús lázgörbéket. Romokat. Téglák beleit. A haslövéses hangját hallotta visszhangozni a kapu alatt. Látta a liberátorok „égi seregének” pikkelyes csillogását. Hallotta a már-már kozmikus görgeteg erősödő, halkuló monotóniáit, mégis, azt kell, hogy mondja, alig élt át valamicskét a második világháború teljességéből. Ha akkor meghal, alig vitt volna magával emléket, rálátást a második világháborúra. És ez az a teher, mellyel a halottak bízzák meg az életben maradottakat. Éljék át totálisan: a fasizmus kezdetben mindig megszerzi a maga előnyét, hiszen nincsenek erkölcsi meggondolásai. „Izzó” hitekkel csapja be saját ágyútöltelékeit: az Európát tűz- és lángtengerré változtató „birodalmi németeket”. Egy „meggyőződés” nevében indul a villámháború, és hússzor ötven percen át láthatjuk szüntelenül: micsoda villámokat „földel le” teljes szélességében az orosz föld! De mégsem a látvány rendít meg, a pusztítás mechanizmusának képsorai végül is egyhangúak: torkolattüzek, kiégett városok, szétrobbanó repülőgépek kopírozódnak egymásra. Engem a képi térközökben levő, a szemmel láthatatlan, a fényképezhetetlen történések érdekelnek ebben a filmsorozatban: a tankot vásárló „harckocsizó máriák”, a Moszkva előtti hóragyogásos „no pasaran” benső díszszemléje az elhatározásban. Leningrád hősi temetőjének előképe a nélkülözésben fölmagasló nép akaratában, s ahogy egy sebesült partizánt három halál árán sem hagynak a golyózáporban Natasák, Olgák és Nagyák, az északi csillagfény: tizenkét éves kisfiú lámpa világította arca az óriás esztergagép mellett valahol Szibériában – ők érdekelnek mind a húsz részben: ± hadijelentésekből kielemezhetetlen lelki tartalmak, mert lelki nagyság nyert háborút végül is, nem a fegyverek –, miközben az én óvóhelyi villanykörtém itt, Budapesten egyet hunyorgott.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1153 átlag: 5.48 |
|
|
|
|