|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégIstenem, emberek vagyunk!Loránd Gábor
Igazi érdekességszámba menne, ha megtartanák ama brüsszeli szavazás ellentettjét, és összeállítanák a világ tizenkét legrosszabb filmjének listáját. Nem biztos, hogy Petr Schulhoffé bekerülne, de nem lenne teljesen esélytelen.
Mindezt nem ízetlen élcnek szánom, hanem az impressziók alapos megérlelése után írom le. Vannak ugyanis – mint köztudott – ritka pillanatok az életben. Negatív értelemben ilyesféle ez a történet...
Bergner úr, az öregedő színész (ő a nagypapa) Molière Mizantrópjának címszerepét próbálja. Nagyon rossz ember Bergner úr. Udvariatlan, goromba, hisztérikus, alattomos, rágalmazó; sérteget, lökdösődik, kéjes örömet lel a gonoszkodásban. Ám egyszer, tévéfellépéséről hazajövet a vonaton elszundikál, s álmot lát. Egy ősz hajú, hófehér szakállú bácsika – a Jó inkarnációjára gyanakodhatunk benne – megfeddi emberi rútságáért. Valóban, a rémálomban művészünk sorra áldozatul esik ugyanazoknak az alantas csínyeknek, melyeket korábban ő követett el embertársai ellen. Izzadtan, megtörten ébred, és erkölcsileg megtisztulva (katharzisz!) tér meg otthonába, ahol megbocsátó munkatársi-baráti kompánia kebelében ünnepli új emberré válását.
Nem. Nem egy gyenge mesefilmet látunk. Az alkotók a dolgot minden jel szerint komoly átéléssel bonyolítják. A helyzetek többsége nemcsak erőltetett, de képtelen és hihetetlen is (egymásra zsúfolva különösen); nem groteszkül bizsergető, hanem nevetségesen amatőr hatást keltenek. A viccek laposak, a moralizáló szándék ügyefogyott. Az Embergyűlölő koncepcióval felvértezett molière-i figura felvillantása (még ha csak háttérszerűen is) pedig annál is indokolatlanabb, mivel Alceste mégis volt valaki, Bergner úr pedig – képtelenség.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 947 átlag: 5.37 |
|
|
|
|