|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA tiszteletbeli konzulBáron György
„Dr. Eduardo Plarr a Paraná partján álldogált a szerény kikötőben, korlátok és sárga daruk között, s azt a vízszintes füstcsíkot figyelte, amely lomhán terült szét a nyugati égen, a Chaco fölött. Úgy húzódott keresztül az alkony vörös pászmáin, akár egy nemzeti lobogó sávja. Néptelen volt a kikötő, csak a révparancsnokság előtt őrködött egy-egy matróz. Ilyen estéken a tűnő nappali fények és egy-egy ismeretlen növényi illat varázsa gyakran éleszt egyesekben gyermekkori emlékeket s új reményeket, míg másokban az elszalasztott és már-már elfeledett perceket idézi fel.”
Ezzel a leírással kezdődik Graham Greene A tiszteletbeli konzul című regénye, melyet John Mackenzie brit rendező kétségbeesett igyekezettel próbált meg filmvászonra átültetni. Hogy ez enyhén szólva nem sikerült neki, annak oka alighanem az a közkeletű tévedés, mely szerint ilyenkor célszerű a regényből kihüvelyezni annak elmondható történetét, s azt képekben elmesélni. Pedig a regény – és a film – ott kezdődik, ahol a történet végetér: a történet megjelenítésének módjával. A nyugati égen lomhán szétterülő füstcsíkokkal, az alkony vörös pászmáival, a tűnő nappali fények és ismeretlen növényi illatok varázsával. Ennek nyoma sincs a filmben. Helyette egy középszerűen unalmas politikai krimit kapunk valamely dél-amerikai diktatúráról, Costa-Gavras nyomán, ügyetlenül és fantáziátlanul. A rendezőnek mozihősre van szüksége, ezért Greene idősödő, megtört orvosát, ezt az igazán emlékezetes figurát egy divatos új-hollywoodi ifjú amorózóval, Richard Gere-rel játszatja. A személyes dráma így kiiktatódik, helyette a jobb sorsra érdemes Gere vonul és villogtatja fehér fogait a filmvásznon, a mozibajáró hölgyek nagy örömére. Aki azonban „az alkony vörös pászmáit” szeretné látni, bölcsebben teszi, ha Graham Greene könyvét veszi kézbe, s messzire elkerüli a John Mackenzie összeeszkábálta szövegfelmondós filmváltozatát.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1224 átlag: 5.51 |
|
|
|
|