Láttuk még

A kötél

Bikácsy Gergely

1948-ban Hitchcock a saját producere lett, és mint annak idején az önállósult csodagyerek, Orsón Welles, valami soha nem volt formanyelvi kísérletbe fogott. A filmművészet története során sem A kötél előtt, sem utána nem készült olyan nagyjátékfilm, mely a vágás eszközét mellőzve, egyetlen beállításból állna. A dolog azért is meglepő, mert Hitchcock egész pályáján a vágást tekintette legfontosabb eszközének. (A Madarak például ezernél több „snittből” áll.) Egy tekercs tíz percig tart: A kötélben tízpercenként eltakarja valamelyik szereplő az objektívet, s a takarásból már a következő tekercs indul, de a néző jószerint ezt a technikai kényszerűséget sem veszi észre.

A vágás azonban nem csupán technikai kényszerűség. Beállítást említettünk az imént. Természetesen A kötél képsorain is folyamatosan változik a „beállítás”: változik, a kameramozgás révén. A filmművészet épp a harmincas–negyvenes évek fordulóján, Európában Renoir, Amerikában Orsón Welles fellépésekor kerül előtérbe a kamerával elérhető, a kameramozgás előidézte – később „belső vágásnak” nevezett eljárás. Több ez, mint egyszerű „eljárás”. A rendező immár nem később, a vágóasztalon válogat, hanem már a felvételkor, a film valódi születése pillanatában hangsúlyoz, k ellenpontoz. Később Antonioni, Jancsó Miklós és Tarkovszkij művészete emelkedett különös magasságba ennek az alkotóelvnek és gyakorlatnak a segítségével.

A kötél képsorain természetesen és magától értedődően „működik” a belső vágás. A néző soha, most sem a filmnyelvre figyel: annak kell szolgálnia őt, meg a film történetét. A kötél egyetlen helyszínen játszódik, megszakítás nélkül, nyolcvan percig. Szolid kis banketten vagyunk, s a szolid ünnepség helyszínén egy kredencben friss hulla rejlik. A gyilkosok a hulla fölött szemérmetlenül épp a gyilkosság jogáról beszélgetnek. A gyilkosság egyfajta szépművészet, tudjuk De Quincey úr óta. Tudják ezt a gyilkosok is, s a néző is megtudja a film végére, hogy tulajdonképpen azért érdemes csak ölni, mert utána beszélgetni lehet róla. Hitchcock a híres Truffaut-féle interjúkönyvben hosszan ecseteli első színesfilmjének operatőri problémáit. Sajnos, a magyar Cinémathéque agyonhasznált fekete-fehér kópiát vetít. Ez, mint általában a gyilkosság is: nem bűn, hanem hiba.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4347

Cikk értékelése:

szavazat: 3335 átlag: 5.36