|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA tiltott nőArdai Zoltán
Családos ingatlanvállalkozó előszeretettel keresi az ismerkedés alkalmait diákstátusú vagy bérből élő kisasszonyokkal, megannyi (egy-másfél hónapos lejáratú) viszony céljából. Első látásra az n-edik eset sem látszik nagyon elütni a többitől, az újabb lány is, ahogyan kell, súlytalan kapcsolatokban utazik. Hamar túllehetnének egymáson, ha a lány nem állapodott volna meg magával már rég abban, hogy nős emberrel nem kezd. Ez az egy szál elvecske csodát tesz, mindkettejük előtt ismeretlen létszférát tár fel: a huzamos udvarlás világát. Rétegzett dialógusokban kéjelegnek a továbbiakban, bódultan a folytonos pszichikai sziromfesléstől. Odahagyva szexuális forradalmunk tisztaságát, visszamerülnek az ancien régime fertezett páráiba, aljasán ínyenc módon jutnak el a testiségig. Miközben a nő rigolyája felpuhul e miazmában, maga a film is együtt nyiladozik a szerelmespárral, jelenetei kibújnak az euroamerikai középműfajú mozi stiláris aszpikjából, levegősekké válnak, levegőjüknek íze van; négy fal között nemkevésbé, mint a szabadban (párizsi utcarészletek). Néhány pillanat kivételével mindig mindent a feszült udvarló szemszögéből látni; a központi látvány természetesen a tiltott nő, aki többnyire szembefordul az optikával. A konvencionális zárójelenet – hóhullás, merengő férfimonológ – nemcsak a film dokumentarisztikus színezetét töri meg, hanem egész poétikáját. Méltatlanul az addigiakhoz, amolyan mozirománccá fokozná le utólag a művet (mintha A tiltott nő mindenekelőtt „egy szerelem sorsáról” vagy a szerelmekéről igyekezett volna szólni). Szerencsére már eléggé későn.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1025 átlag: 5.59 |
|
|
|
|