|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÉg velünkKöves Gábor
Úgy emlékszem, a Nagy Mókamester a népnek egyszer elmesélte, milyes érzés is volt, amikor egy írországi kocsmában a helybéli lakosság rákezdett a himnuszra – természetszerűleg az írre –, és mindezt akkor és ott, az otthoni (itthoni) hasonló rázendítésekkel ellentétben, nem érezte „vércikinek”, sőt... Mindez azért jutott eszembe, mert Edward Norton, e meglehetősen tehetséges fiatal színész első rendezése – a régiekre kacsingató „rom-kom”-ról (a sci-fi mintájára a romantikus komédia is megkapta a magáét) van szó – ha csak a kuriózumokra érzékeny szemmel is, de olyan közösségeket mutat be, amelyek együttléte, együttünneplése ellentmondásos érzéseket kelthet. Kiszínezettnek, idealizáltnak tűnik a szertartások meghittsége (Norton, a pap egy New York-i katolikus-, Stiller, a rabbi egy New York-i zsidó közösséget vezet), s valószínűleg az is, de bujkál bennem a kisördög, hogy ami nekem ideátról mese és propaganda, az odaát a hovatartozás hétköznapi megnyilvánulása. Könnyen elképzelhető, hogy ha nincs az „akkor és ott”-tényező, a himnuszukra fakadó írekre hasonlóan ferde szemmel nézne a fent említett Mókamester is.
A lényeg: amit Norton filmje bemutat, hamisnak tűnik, meglehet azonban, hogy a szájhúzás helyett jogosabb lenne az irigykedés. Ami pedig a rom-kom-ot illeti: a Norton-hommage rácáfol készítői életkorára. Az Ég velünk súlyos vitamin-hiányban szenved, enerváltságát azonban az utolsó pillanatokban mindig megmenti egy-egy célt ért poén – úgy félóránként egy. A multi-kulti szimbólumává lett New York felhőkarcolóinak, éttermeinek és parkjainak közhelyszerűsége – a magamfajta New York-imádó számára különösen – bántó. A népek nagy olvasztótégelyének lehasznált mikrokozmosza megérett egy filmes-embargóra.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 724 átlag: 5.7 |
|
|
|
|