KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Traffic

Pápai Zsolt

 

Minden rossz érzés mellett is örömteli eseménynek számít, hogy a nálunk jó időre parkolópályára szorított, elérhetetlensége miatt a legendák világába besorolt Traffic most végre zöld jelzést kapott, és a film kizárólagos forgalmazói jogát Kelet-Európában másfél éve megszerző külhoni cég hazai képviselői elérkezettnek látták az időt a mű bemutatására.

Mert fontos moziról van szó (a Filmvilág tavaly júniusban hosszabb cikkben számolt be róla). Steven Soderbergh napjaink Hollywoodjának talán egyetlen értelmiségije, mindenesetre egyik legintelligensebb alkotója, akinek általában sikerül kiverekednie, hogy filmjeiben a történetet leginkább szolgáló képi világgal kísérletezhessen, és aki csak akkor dolgozik a maga vagy mások által leamortizált ötletekkel, ha megkötik a kezét. Bár érték már kudarcok (Pusztító szenvedélyek) és haknizott is (Erin Brockovich; Tripla vagy semmi), legjobb munkái – a Szex, hazugság, videó, a Mint a kámfor vagy az Amerikai vérbosszú – azt bizonyítják, hogy képes rendre megújulni, és többé-kevésbé sikerül megvalósítania elképzeléseit.

A Traffic Soderbergh eddig vizuális kísérleteinek csúcspontját jelenti. A film három szálon futó cselekménye az amerikai drogháborúba kalauzol. A meseszövés bravúrjai – melyek nyomán a lehető legtermészetesebb módon zárulnak egymásra a különböző történetrétegek – oly erőteljes kiállítású epizódokkal párosulnak, hogy a képi világ a dramaturgia egyik pillérévé lesz, és a helyszínek „főszereplőkké” lépnek elő. A tavalyi rendezői Oscar persze nem csupán a pazar képkezelés miatt tűnik megszolgáltnak, hiszen nem hiányzik a filmből egyfajta népnevelői póz, illetve a narráció néhány kevéssé motivált megoldása – különösen a happy endbe taszajtott zárlat – is azt jelzi, hogy Soderbergh főszerepre készült a díjkiosztón. Ahogy halad előre a történet, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy a direktor a vizualitás feletti teljes kontroll megszerzéséért cserébe a cselekményvezetés részbeni ellenőrzésének jogát átadta producereinek: a végig kézikamerával operáló és dokumentarista „ellesettséget” imitáló anyagmegmunkálás, valamint az elbeszélt eseményekkel szembeni hűvös távolságtartás attitűdje ekképpen sajátos feszültségbe kerül a film utolsó harmadában előretolakodó moralizáló gesztusokkal, és ez – a mű erényeinek elismerése mellett is – némi csalódást kelt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2586