|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgon Schiele: A halál és a lánykaAlföldi Nóra
Egon Schiele: Tod und
Madchen – német, 2016. Rendezte: Dieter Berner. Írta: Hilde Berger és Dieter
Berner. Kép: Carsten Thiele. Zene: André Dziezuk. Szereplők: Noah Saavedra
(Schiele), Maresi Riegner (Gerti), Valerie Pachner (Wally), Marie Jung (Edith).
Gyártó: Amour Fou / Novotny & Novotny Filmproduktion. Forgalmazó: Pannónia
Entertainment. Feliratos. 110 perc.
Az életrajzi filmek
egyik színes csokrát képezik a képzőművészekről szóló darabok. Jóllehet ezek
kevésbé biznisz-orientáltak, mint mondjuk a zenészeket megelevenítő társaik,
hiszen nem szokványos, hogy egy Rembrandt biopic után a néző menten vesz pár
festményt a sarki galériában, míg egy énekesről életéről szóló film rögtön
felveri a slágerek értékét a showbiznisz tőzsdén. Mindemellett egy
festő-életrajz könnyed terep egy rendező számára: terhelheti a darabot a saját
alkotói kérdéseivel, a pazar műremekekből ihletet lehet csenni, ugyanazokat a
képeket a film játékidejében hosszasan lehet mutogatni. A nézőszámok
latolgatásánál pedig számítani a kíváncsi közönségre, hiszen a film főhősét
valamennyire mindenki ismeri, egy-egy kép beugrik a név hallatán, egy kis
műveltségi gyorstalpalásra mindenki kapható.
Egon Schiele rendkívüli
képzőművésze volt a 20. századnak, de mint azt ahogy választott zsánerei,
portrék, aktok, önarcképek is indexelik, nem kifejezetten kalandos
életpályájáról híres. Állandó témái, a nők, nemiség, halál, elmúlás, és minden,
ami komplexusokat okozhat a monarchia végnapjaiban, görcsös, kacska,
szorongásokkal teli vonalakban testesülnek meg, figurái a torz deforláltságból
szuggesztív pillantásukkal döngölik földbe a nézőt. Schiele izgalmas lelki
világgal rendelkező, komplex karakter, zaklatott expresszionizmusa kifejezetten
a 2010-es évek emberéhez beszél. Dieter Berner rendező azonban valamiért semmit
sem akar elkapni Schiele esszenciájából, kérdéseiből és ideológiájából azon
kívül, hogy explicit aktjai, és a kamaszos lánytestek iránti feltűnő
érdeklődése miatt még börtönben is ült, volt szerelmes, házas és fiatalon
meghalt. Sehol, semmi tépelődés vagy katarzis, Berner filmje olyan, mint egy csendélet:
kellemesen szerény, és semmitmondó – fali dísznek szép.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|