KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Haverok harca

Soós Tamás Dénes

Tag – amerikai, 2018. Rendezte: Jeff Tomsic. Írta: Russell Adams cikke alapján Mark Steilen és Rob McKittrick. Kép: Larry Blanford. Zene: Germaine Franco. Szereplők: Ed Helms (Hoagie), Lil Rel Howery (Reggie), Jon Hamm (Bob), Isla Fisher (Anna), Jeremy Renner (Jerry). Gyártó: Broken Road Productions / New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 100 perc.

 

Ismét az élet, na meg egy jelentős amerikai újság (a Wall Street Journal) cikke szolgáltatta az ihletet az új hollywoodi vígjátéknak, amelyben egy csapat felnőtt úgy próbálja megőrizni a gyerekkori barátságát, hogy minden évben egy hónapon keresztül fogócskáznak. Negyven felett, családdal, kiskutyával és tisztes kispolgári állással még ez a pofonegyszerű játék is nehezített pálya, hiszen a baráti kör tagjai különböző városokban élnek – és nehezített azért is, mert egyik haverjukat, Jerry-t 30 év alatt sem sikerült még soha, senkinek elkapnia.

Az eddig jobbára ismeretlen tévés humorszaki, Jeff Tomsic ebből a történetből akár egy korszakváltó komédiát is kihozhatott volna, ami végleg nyaralni küldi az infantilis gyerekember Seth Rogen-féle kiadását, aki a Z-generáció hőseként a füvezős semmittevéssel igyekezett kitolni a felnőtté válás határát, hogy az Éjszakai játékkal együtt a harmincpluszos korosztály számára is átélhetővé tegye a gyermeki lélek megőrzésének kihívását. De Tomsicnak nem volt ilyen ambíciója, se a barátságról a közhelyeken túlmutató mondanivalója. Hagyja, hogy a feldobott – és igencsak izgalmas – kérdések a barátokat egymástól eltávolító, túlzásba vitt versenyszellemről, vagy a társaságot szétszabdaló hierarchiáról csak úgy lógjanak a levegőben, mert azzal múlatja a kissé túlnyújtott, 100 perces játékidőt, hogy minél több zsáner akciótípusát karikírozza a dzsungelhorrortól a háztáji thrillerig, amikor az utolérhetetlen Jerry-t kvázi szuperhősnek teszi meg, és olyan lassított felvételeken, elkenődő arcokkal és akrobatikus mutatványokkal vezeti le a kergetőzéseket, mint Guy Ritchie a Sherlock Holmesban. Kétségkívül szórakoztató nézni, ahogy a Haverok harca frappáns stílusgyakorlatként visszavezeti az akciófilmet ősforrásához, az abszurdba tolt burleszkhez, de szomorú közben azt látni, hogy az eredeti történetben rejlő életörömöt és a barátság ünneplését csak szerencsesütis szlogenekben, és nem érdekfeszítő emberi viszonyokban élhetjük át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13779