|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgyenesen átKránicz Bence
Flatliners – amerikai, 2017. Rendezte: Niels Arden Oplev. Írta: Ben Ripley. Kép: Eric Kress. Zene: Nathan Barr. Szereplők: Ellen Page (Courtney), Diego Luna (Ray), Nina Dobrev (Marlo), James Norton (Jamie), Kiersey Clemons (Sophia). Gyártó: Cross Creek Pictures / Screen Gems. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc. Nézzünk csak bele az 1990-es Egyenesen át tetszőleges jelenetébe! A
kezdő képsorokon Kiefer Sutherland arca fürdik hajnali fényben, később
narancssárga és kék színezi a képeket, metrógőz borítja az utcákat. És akkor
még nem is beszéltünk a halálközeli élmények vízióiról, amelyeket
orvostanhallgató hőseink átélnek, miután extrém sportból a klinikai halálba
hajszolják magukat és egymást. Jan de Bont kameráján keresztül az együgyű tinihorror-történet
expresszionista látomássá változott, de érezni a túlzás iróniáját, mintha az
alkotók nemcsak a nézőt, de magukat is jól elszórakoztatták volna a kicsapongó,
barokkos vizualitással.
Az eredeti filmnek tehát
volt stílusereje, így aztán kiváltképp fájdalmas a friss verzió bonctermi
sterilitása. Az utóbbi években a horror műfaja biztosította Hollywoodnak a
legmagasabb megtérülési rátákat, vagyis kevés pénzből is lehetett viszonylag
sokat csinálni – idén a Tűnj el!, a 47 méter mélyen és az Az is bőven várakozásokon felül
teljesített. Innen nézve kézenfekvő ötlet volt remake-elni Joel Schumacher
filmjét, a svéd A tetovált lánnyal
hollywoodi belépőt váltó Niels Arden Oplev pedig biztató rendezőjelöltnek
tűnt. Mutatkozik is némi izgalmas különbség a két film nemzedékképe között: az
eredeti hősei azért kóstolják meg a halált, mert úgy érzik, bármit megtehetnek
– csak ezután kerülnek napvilágra az elnyomott gyerekkori traumák. Az új
filmben a traumafeldolgozás igénye az első, az ötletgazda véletlenül sem
hebrencs lázadó, hanem a világ súlyát cipelő kényszerfelnőtt. A folytatásra
viszont csak lapos karakterek, elnyűtt horroreffektusok és ostoba fordulatok
maradnak. Elődje legfőbb hibáját azonban korrigálja Oplev: végre akad egy
önálló női figura, aki meri megélni ébredező szexualitását, majd felelősséget
vállal múltbeli bűneiért. Kár, hogy nem ő a főhős.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|