|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
DVDA boncolásSoós Tamás Dénes
The Autopsy of Jane Doe
– angol-amerikai, 2016. Rendezte: André Øvredal. Szereplők: Brian Cox, Emile
Hirsch, Ophelia Lovibond. Forgalmazó: Independent. 86 perc.
M. Night Shyamalan írt
volna ilyen klausztrofób pincehorrort fiatalkorában, ha Agatha Christie vállal
vele egy négykezest. A precíz, de fantáziátlan magyar cím egy precíz, de
fantáziadús filmet takar, amelyben a családi vállalkozásban dolgozó
patológusoknak (apa: Brian Cox, fia: Emile Hirsch) egy azonosítatlan lány
holttestét kell felboncolniuk, és a médiafelhajtás miatt még az éjszaka során
megállapítani a halál okát. Rutinszerűen folyik a munka, a kést a Midnight Black r’n’r-jére forgatják, és
ha csak annyit tenne a film, hogy berobbantja Amerikában a The Temperance
Movement piszkosan slágeres bluesrockját, már elismerően biccentenénk. De ennél
jóval többet ér el a feszesre rendezett másfél órájában, amiben anélkül
támasztja fel és tartja ébren a halottak iránt érzett averziónkat, hogy a
zombifilm manapság lerágott zsáneréhez nyúlna. André Øvredal, akinek nevét
tisztelettel emlegetik a rajongói körök, mióta A trollvadászban norvég folklórral és bürokratikus szatírával
frissítette a found footage horrort, ezúttal tartózkodik az explicit
humorizálástól, és szerencsére a gore felségterületére sem lép át a boncolás
során – jól érzi, hogy hét Fűrész és
öt Végső állomás után erre semmi
szükség. Helyette tetszetősen oldszkúl módszerekkel, sejtetéssel és egy nagyon
is élőnek tűnő tetemmel borzolja a kedélyeket, akit kellékhulla helyett
Írország üdvöskéje, Olwen Kelly játszik – hideglelősen. Csak a fináléban
bicsaklik meg a film, ahol a kortárs horror leárazott megoldásai kerülnek elő
jump scare-től a kulcslyukon bekukucskáló halottig, a természetfeletti
feltámasztásával pedig sarokba szorítja magát Øvredal, ahonnan nehéz elegánsan
kimászni. Nem sikerül neki sem: a rejtély feloldására adott magyarázat
kifejtetlen, de a mögötte rejlő logika, miszerint a szörnyet a szörnyüldözés
hozza létre, legalábbis megfontolandó a dróntámadások nyomán erősödő
terrorizmus korában.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|
|
|