KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Inferno

Andorka György

Inferno – amerikai, 2016. Rendezte: Ron Howard. Írta: Dan Brown regényéből David Koepp. Kép: Salvatore Totino. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Tom Hanks (Langdon), Felicity Jones (Sienna), Omar Sy (Bruder), Sidse Babett Knudsen (Dr. Sinkskey), Ben Foster (Zobrist). Gyártó: Columbia Pictures / Imagine Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 121 perc.

 

Első látásra nyilvánvaló, hogy az Inferno sztoriváza utcahosszal a Langdon-sorozat leghálásabb thrilleralapanyaga: a megszokott kultúrtöris-rejtvényfejtős alvázra pakolt határidő-dramaturgia ezúttal a fabula közepén amnéziával ébredő főhős in medias res indításából csap át a „menekülő ember”-sémába, miközben félúton beleinjekciózzák a Játsz/ma csavarját. Dan Brown szinte már nevetségesen túlfeszített, mindent-bele hullámvasútjának fordulataiból jószerével csak egy testrabló-invázió hiányzik – a legforróbb hely a pokolban azoknak legyen lefoglalva, akik mindebből nem képesek épkézláb adaptációt összehozni.

A karót nyelt és döcögős Da Vinci-kód, majd a jóval áramvonalasabbra vett folytatás után az alkotók tovább haladnak a megkezdett úton, ám a célon messze túllőttek – pedig az Infernónak alig hiányzott volna kozmetikázás a nagyvásznas üdvösséghez. Amellett, hogy lényeges mozaikdarabokat hagynak el, amelyektől mélységet nyernének a szereplők (lásd Sienna háttértörténete és a transzhumanista szál teljes kiiktatása), a döntések némelyike, köztük több karakter kilapítása kétdimenziós antagonistává, már dramaturgiai szempontból is nehezen védhető. A valódi hidegzuhany azonban a végéig várat magára. Bár az óvatoskodás a keresztény egyház bajszát húzogató elődöktől sem volt idegen, az idei Dante-túrán az eredeti történetbe radikálisan beavatkoznak: a regény az addigiakat gyökeresen átértelmező és egyben helyére pattintó, meglepő befejezésének leradírozása a leggyávább húzás, amit az utóbbi időben Hollywood a biztonsági játék jegyében elkövetett. Az alapanyag ilyen kiherélése több mint bűn: szarvashiba. A zárókő elmozdításával a középszer védőszentjei magukra omlasztották a teljes narratív építményt – a morális dilemmákat és ambivalens karaktereket szemétbe dobó, üres filmklisékre szavazó művük pedig várhatóan az év egyik leggyorsabban elfeledett mozis eseménye lesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12967