|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziHeliBaski Sándor
Heli – mexikói, 2013.
Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo
Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea
Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó:
Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.
Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt
kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz
hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói
rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több
évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb
torture porn-filmek se lennének
képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított
és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók
überelhetetlenek.
Hogyan érdemes mégis tudósítani
a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a
szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos
távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista
iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe
keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá
teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A
film látszólagos eszköztelensége, a
dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban,
aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így
zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt
rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába
beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra
reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában
ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható
különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon
mesél, addig a Heli a minimalista
artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 238 átlag: 5.27 |
|
|
|
|