|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
MoziA dobozVarró Attila
The Box – amerikai, 2009. Rendezte: Richard Kelly. Írta: Richard Matheson történetéből Richard Kelly. Kép: Steven Poster. Zene: Win Butler, Régine Chassagne és Owen Pallett. Szereplők: Cameron Diaz (Norma Lewis), James Marsden (Arthur Lewis), Frank Langella (Arlington Steward), Michael Zegen (Garcin), Gillian Jacobs (Dana Steward). Gyártó: Darko Entertainment / Lin Pictures / Radar. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 115 perc.
A filmadaptációk enciklopédiájában külön fejezetet érdemelnek azok a feldolgozások, amelyeknél az alapanyagul szolgáló pároldalas novellában nyitva maradt kérdés(ek) megválaszolásából születik egész estés játékfilm-sztori. Ezek az ellipszis-adaptációk Hemingway szűkszavú Gyilkosokjának film noir-verzióitól (miért is nem menekült el a Svéd a ráküldött bérgyilkosok elől) a különféle Rashomon-olvasatokon át (hogyan is zajlott valójában a gyilkosság) a Bradbury-féle Ködkürtből készült Pánik New Yorkban óriásszörny-filmig (honnan jött és hová tart a világítótoronyra támadó prehistorikus fenevad) minden korban és zsánerben épp az alapmű legfőbb varázsát áldozzák fel – egyetlen szerzői magyarázatra redukálva az olvasók egyéni képzeletére bízott rejtélyt. A főként költői szépségű sci-fi regényeiről ismert Richard Matheson (Legenda vagyok) 1970-ben megjelent elbeszélése, aGomb, Gomb nem csak látványos példája, de szinte metaforájának is tekinthető az irodalmi hiány-stratégiának: nyomorgó házaspárhőse egy nap titokzatos dobozt talál az ajtó előtt, amelynek sem eredete, sem feladata nem derül ki, pusztán annyit tudnak meg róla, hogy a rajta lévő gomb megnyomásával megölnek egy ismeretlen embert, ugyanakkor hozzájutnak ötvenezer dollárhoz. Matheson novellája és a belőle készült Homályzóna-epizód egyetlen erkölcsi döntésről és annak következményéről mesél, fekete doboza mindössze eszköz – a 2009-ben forgatott mozifilm-verzió ezzel szemben központi célként tekint rá, és az író-rendező magánérdeklődésének megfelelően a science-fictionban találja meg hozzá a hézagpótló kerettörténetet.
Richard Kellyről eddigi kurta életműve alapján is egyértelműen leszögezhető, hogy az összeesküvés-elméletek, a paranoia és az elkerülhetetlen végzet rokontémáit dolgozza fel a sci-fi kelléktárával, legyen szó időutazásos kamasztragédiáról (Donnie Darko), disztópikus politikai szatíráról (A káosz birodalma) vagy űrinvázós melodrámáról (bár a Képlet végül a stúdióváltás okán Alex Proyas kezei közt végezte). A Doboz esetében jóformán az expozíciótól egyértelmű, ezúttal melyik alműfajt szemelte ki, hogy globális konspirációt kerekítsen a pénzügyi válság sújtotta házaspár küszöbén hagyott halálládikó köré: a történet időpontja 1976, kontextusa pedig a Viking űrszonda tervezett Mars-expedíciója, amelyben a főszereplő férj igen tevékeny szerepet vállal. Noha Kelly előző játékfilmjei a Lynch-féle műfaji szürrealizmus, a bizarr víziók és asszociációk jegyében dekonstruálták a sci-fi motívumokat, a Doboz immár közelebb áll a Fincher-féle mozgalmas paranoia-thrillerek (főként a Játsz/ma) patikamérlegen adagolt fordulatokkal és gondosan elvarrt szálakkal dolgozó fősodrához: szerzője azonban csupán unalomig ismert zsánerkliséket tömköd az alapsztori réseibe, így aztán némi műfajismerettel előre látható mindegyik fejlemény (sőt egy igen kínos ponton a Kelly-koncepcióba nehezen illeszkedő központi motívum is gondosan kifejtett magyarázatot kap). Amitől azonban a Doboz mégis szokatlan és kétségtelenül alkotói bátorságra valló zsáneropusszá válik a végkifejletre, az a szerző személyes (és igen sötét) elképzelése a társadalom működéséről – midőn a legádázabb szociáldarwinistákat is felülmúlva az emberi faj fennmaradásának egyetlen lehetőségét nem az álomgyárak táján buzgón hangoztatott szolidaritásban és összefogásban, hanem a gyenge vagy felesleges egyedek kényszerű (és roppant fájdalmas) feláldozásában látja.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1661 átlag: 5.59 |
|
|
|
|