KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Posta

N. N.

 

A Mont Blancról a Magas-Tátrára?

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Előrebocsátom, nem vagyok megszállott Jancsó-hívő. Most azonban, hogy ismét fellángolnak a Jancsó körüli viták, szeretnék néhány – bevallottan szubjektív – megjegyzést tenni. Abban a reményben, hogy ez nem vonja automatikusan maga után a „sznob”, „vakon elfogult”, „parabola-mániákus” stb. címke homlokra-ragasztását. Bár a címkeragasztás nálunk divat.

Kezdem azzal, hogy az új Jancsó-filmek vihart kavarása egyet feltétlenül bizonyít; olyan filmek születtek, amelyek legalább vitát eredményeztek. És a konstruktív vita igazán elkel kulturális életünk, vagy szűkebben filméletünk állóvizében.

Olyan valaki lépett porondra, aki a kitűnő Oldás és kötés és az Így jöttem után remekműveket alkotott – egy különleges és csak rá jellemző filmnyelv kialakításával – mint a jogosan világhírű Szegénylegények és a Csillagosok, katonák. S ezekkel a művekkel örökre „befilmezte” magát a magyar – és nem csak a magyar – filmtörténelembe.

Ez a múlt – mondhatja bárki –, s elvileg ez igaz is. Korábbi remekművek erényeit nem lehet a mai alkotások eszmei vagy esztétikai támoszlopaiként felhasználni. A korábbi filmekre való utalással csak emlékeztetni kívánok minden könnyen felejtőt arra, hogy nem akármilyen formátumú művészről van szó. És bírálhatják Jancsót – jogosan vagy jogtalanul – új filmjei kapcsán modorossággal, patentek alkalmazásával, mi több, kiüresedéssel is – annyit hadd írjak le: ezeknek is vannak olyan percei (például a Magyar rapszódiában a sorozási jelenet, vagy az urak mulatozása), amelyek gondolatilag és művészi megvalósításban egyaránt jócskán felülmúlják az úgynevezett filmeket, nem is említve az olyan magyar filmek másfél óráját, amire tapintatosan azt szokták mondani: „tisztes középszer”. A gondolatilag sekélyes, kivitelezésben primitív fércművekről már nem is szólok. Sajnos, van belőlük jócskán.

Valaki azt mondta nekem – mellékes, hogy igaza van-e vagy nincs –: Jancsó lezuhant a Mont Blancról a Magas-Tátrára. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Magas-Tátra is sokkal magasabb, mint a Gellérthegy.

Tisztelettel:

Farsang Kálmán közgazdász

Budapest

 

 

Pierre Louýs védelmére

 

Habár a filmek jelentős része ma is regényekből készül, a bírálók sokszor meg sem említik a forrást. Most, amikor közönségünk oly meleg fogadtatásban részesíti Buňuel mester A vágy titokzatos tárgya című remekét, csak néhány filmkritikus említette, hogy a film P. Louýs regényéből született. A megújhodott Filmvilág első számában folytatott Weöres– Károlyi–Bikácsy beszélgetésben pedig elhangzott a „cselédromantika”, sőt – többször is – a „giccs” kifejezés.

Anélkül, hogy tagadnám az agg spanyol rendező lángeszét (hiszen épp e lapban adóztam csodálattal A szabadság fantomjának; 1975–2–15), szeretném hangsúlyozni, hogy azért a „nyersanyagul” használt Louýs-regény is van olyan jó (mellesleg a rendező sokszor szóról szóra átvette az eredeti párbeszédet)! Talán nem véletlen, hogy Sternberg és Duvivier is filmre vitte (1935, 1958), hogy P. Frondaie drámát írt belőle, melyet Heltai fordított magyarra (1918). Különben ez az „elsőrangú írói talentum” (Ambrus Zoltán) valaha bestseller volt nálunk. Leghíresebb regényét, az Aphroditét, még a botrányos megjelenés évében, azon melegében lefordították: „aligha volt még francia könyv, amelyet nálunk ennyien olvastak, s ennyien megszerettek. Egy eleven Aphrodite sem szerezhetett volna rövidebb időn nagyobb ismeretséget” – írta róla Ambrus, hosszú méltatásában. A La Femme et le Pantin című kisregényét is sebesen, a francia eredeti után egy év múlva (1899) lefordították, Az asszony bolondja címmel, majd az a megtiszteltetés érte, hogy 1918-ban Szini Gyula új fordításában, a Nyugat is közölte!

Louýs (1870–1925) kitűnő író és költő volt. Bilitisz dalai című ál-hellén kötetével, amelyet Kozma József zenésített meg, ragyogóan átejtette a filoszokat (akár Mérimée Clara Gazullal, vagy nálunk Thaly). Nagy sikert aratott Pauszolé király kalandjai című szatírájával is (ez Meztelen ország címmel jelent meg magyarul), amelyről Szini azt írta a Nyugatban közölt nekrológjában, hogy „szellemes, fölényes remekmű”. A Buňuel-film forrását illetően egyébként Szini megjegyezte: „A Carmen után megírni a La Femme et le Pantint, ehhez olyan merészség kellett, mintha valaki nálunk Toldiról írna új költeményt Arany János után”. O. Wildeot P. Louýs vezette be a párizsi irodalmi körökbe, s az angol kolléga hálásan ajánlotta pártfogójának franciául írt Salome című drámáját. Az Aphrodite írója Heredia és Mallarmé barátja volt, s ő beszélte rá Debussyt, hogy megzenésítse a Pelléas és Mélisandeot. majd haláláig antik csecsebecsékkel zsúfolt lakásában őrizte Debussy zongoráját. „Szerelmese volt a hellén világnak. Eklatáns kifejezője volt annak az athéni szellemnek, amely sajátságos lélekvándorlás útján a Szajna partján kötött ki és a derűs isteneknek emelt oltárt a Quartier Latinben és a Mont-martre-on” (Szini).

Még csak annyit, hogy hátrahagyott egy Psyché című befejezetlen regényt...

 

Bajomi Lázár Endre

 

*

 

„Maga a puszta történet hamisítatlan giccs” – mondta Weöres Sándor a Vágy titokzatos tárgyáról szólván. Úgy érezzük, ezzel éppannyira nem a film alapjául szolgáló regényt minősíti, mint amennyire a filmet sem. Hiszen már Pierre Louýs műve is nyilván több, mint maga a puszta történet. A század eleji írót, Pierre Louýs-t mára valóban elfeledték. Érdemtelenül? Vagy joggal, mint Pierre Lotit és Paul Bourget-t? Döntsék el buzgó (újra)olvasói vagy szorgos kutatók. Bajomi Lázár Endre szemhatár-tágító levelének viszont éppen azért örülünk, mert rávilágít arra, milyen szerteágazó gyökerei, milyen nagy „holdudvara”, háttere van egy-egy jelentős filmnek. Hadd hívjuk hát fel mi is a filmbarátok figyelmét Bunuel állandó forgatókönyvírójára, a regényt is publikált, saját filmet is rendezett Jean-Claude Carrière-re. Társalkotói hozzájárulása érezhetően segítette a mestert utóbbi (a hatvanas évek végétől kezdődő) korszakában.

 

Bikácsy Gergely


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8101