KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hamiskártyások fejedelme

Ardai Zoltán

 

Sylwester Cheçiński filmjének Lengyelországában minden a kártya, a hazárdjáték körül forog. A Varsóból vidékre érkezett úriembernek már a pályaudvarnál várakozó taxisofőr kártyát mutogat, csaknem tudva, hogy nem hiába. A helység fő funkcionáriusa – egyben legjelesebb hamisjátékosa – előbb csupán biliárdpartira invitálja az idegent, majd miután a szemérmes biliárdozás kellőképpen izgalomba hozta mindkettőjüket, felhorkan: „kezdjünk valami férfiasabbal; mi a véleménye a pókerről?” A városban még a büfék üvege mögött is ott tornyosulnak a kártyacsomagok, s magától értetődik, ha valaki ötöt vesz egyszerre. De másutt is, minden városban, ahol az átejtés vándorló mestere megfordul, a hamiskártyázás tűnik az egyetlen olyan érvényesülési lehetőségnek, amely mindenki számára nyitott. A film minden szereplője még erkölcsi önértékelésében is aszerint bizonytalanabb vagy határozottabb, hogy az emberek mekkora többségét vélheti nálánál ügyetlenebb csalónak.

Cheçiński nem próbálja erőszakosan társadalomképpé duzzasztani a pókermetaforát – vagyis nem fújja fel a kipukkadásig – s még a célzatosabb jelenetek és beállítások is (például: a Gierek szejm-beli beszédét közvetítő televízió képernyője előtt bubik és bankók suhognak) csupán könnyed kézzel odavetett színező elemek ebben a sikerült szórakoztatófilmben. A feszült cselekménynek inkább a pszichológiai realizmus ad mélységet, amely kifejezetten kellemes módon keveredik a kalandfilmes toposzokkal, illetve a lengyelországi nyugatiasság külsődleges jelzéseivel. Különböző alkatok és észjárások figyelemreméltó taktikai harca folyik itt, ugyanakkor a szomorú svindlikirály mitikus jellegű figura: a jóság ördögeként leckéztet meg mindenkit. A legcinikusabb módon a legtenyérbemászóbb gazdagokat löki kétségbeesésbe, többek közt egy fiatalembert, akinek nem elég, hogy magas beosztású apja elhalmozza javakkal, a nagy kártyás nimbuszára is igényt tart. De a főhős sem egyszerűen mesealak, s ezt végleg nyilvánvalóvá teszi az, hogy az utolsó képsor holtan mutatja őt egy szemétkupacban. E Wajda-allúzió ellenére Cheçiński műve nem annyira a lengyel filmművészet folyamatosságának, mint inkább általában a lengyel moziszínvonal megbízhatóságának újabb példája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6077