KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy Herakleitosz-töredék

Erdély Miklós

„Az ébren levőknek egy, mégpedig közös világuk van, szunnyadás közben azonban mindenki a magáé felé fordul.”

A rövidfilm képi mottója Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel című filmjének az az emlékezetes képsora lenne, mikor reggel, mosakodás, illetve törölközés közben pillogó nő arca a mozgó zsalulevelekkel váltakozik.

Egy kb. 15 perces filmben megkísérelném a fenti Hérakleitosz-idézetben foglaltakat átélhetővé tenni. Először azt a folyamatot szeretném követni, amikor a belső látomás az elalvó számára fokozatosan objektiválódik olymódon, hogy a fantázia vibráló képei megnyugszanak, rendeződnek, egyre életszerűbbé válnak, míg az álom kialakul.

Az álom azonban valamiben mindig különbözik a valóságtól, de nem könnyű megragadni, miben áll az eltérés. Az álomábrázolásban szokásos szürrealista motívumoktól tartózkodni kell, hiszen az abszurd helyzetek ritkán sajátítják ki az álomképeket, az álom vigyáz arra, hogy „illúziókeltő” maradjon. Finoman készíti elő a számára kívánatos helyzeteket, és lehetőségei szerint tapad az ébrenlét élményrendjéhez, azonban mégis rendelkezik azzal a szabadsággal, ami az ébrenlévőtől megvonatott – nevezetesen óvatos cserélgetéssel kitapogatja a pillanatnyi indulati konstellációnak legmegfelelőbbet. A személyek és környezetek között kedvére válogathat, ha az nem veszélyezteti az indulati folyamatosságot, ha azok kvázi ugyanarról „szólnak”. A tervezett filmben szándékom szerint természetesen az álmot a valóság képeitől is megkülönböztet[em] azáltal, hogy fokozatosan „elaltatom” azokat. Ez úgy végrehajtható, hogy egy választott jellegzetesen közös helyzetet (ahol nem lehet elaludni), pl. a metró mozgólépcsőjét mutatja, és azt transzformálja álomképpé… [az] elalvóra való hivatkozás nélkül.

Voltaképp a film közönsége „alszik el” időről időre, mikor a látvány a belső szabadság bizonyos törvényei szerint szétcsúszik, és apránként annyira kerül messze a realitástól, hogy a képletes ébredés kontrasztját átélhetővé teszi. A közös tapasztalat világának érzékeltetés[e] ugyanarról [a] jelen[et]sorról való többkamerás felvétel válogatott bejátszásával oldható meg. Míg az állomállapotban ugyanaz a szubjektum keresése közben cserélgeti a motívumokat, addig az ébrenlévők kissé változó szemszögből, de ugyanazt találják.

Bemutatandó még a felijedés gyorsvágása, ahol az álom és a valóság képei értetlenül merednek egymásra, míg a reális fokozatosan átveszi a tudat felett kizárólagos befolyását; az álom-emlék utolsó foszlányai is fakulnak.

A vázolt szempontok szerint készített filmet nem tekintem olyannak, ami az ember végtelenül változatos tudatállapotait képes 15 perc alatt feltérképezni. Inkább úgy gondolom, a film általában Dziga Vertov által megkezdett, némiképp elhanyagolt feladata, hogy mozgékony eszközeinek segítségével a tudatműködést szembesítse önmagával, kísérelje meg a belső folyamatokat a ráismerésig objektivizálni; más szóval az objektív által begyűjtött képekkel visszavonulni, és azokat belső műhelyében úgy átrendezni, ahogy azt a lélek teszi. Rekonstruálni azokat a szervezési elveket, melyről a legközvetlenebb tapasztalattal rendelkezünk, és amelyről furcsa módon mégis oly keveset tudunk.

Jelen film a hérakleitoszi megfogalmazásra támaszkodva az álom és ébrenlét különbségét saját és közös polaritásában, kontrasztjában mutatná be így, bizonyos szempontból túlmutathat saját választott témáján.

 

Erdély Miklós hagyatéka, 60. füzet, 1970-es évek első fele


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3405