KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Könyörtelenek

Tosoki Gyula

 

Bátorságra vall egy kortárs rendező részéről, ha olyan, neves alkotók által korábban már többször és alaposan kitárgyalt témához nyúl, mint az egész világot modellező diákkollégiumban tomboló erőszak vizsgálata, azonban – a svéd Könyörtelenek ezt mutatja – művészi értelemben akár kifizetődő is lehet a vállalkozás. A Könyörtelenek eredeti címe (Gonosz) nyilván A Legyek Urára utal, a film azonban inkább a bő három évtizede született nevezetesebb kóterdrámákkal rokon. Részben Volker Schlöndorff Az ifjú Törlessére emlékeztet, hiszen itt is a diákok terrorja áll a középpontban, részben Lindsay Anderson If…-jét idézi, ugyanis az intézményesült erőszakról szól.

Mikael Hafström rendező jó érzékkel csúsztatja egymásra a Törless és az If… alapkoncepcióját, amikor az oktatók részéről hallgatólagosan elfogadott diákterror mechanizmusait vizsgálja. A rendező leleménye továbbá, hogy míg a történetvezetéssel és a formanyelvi megoldásokkal egyaránt adózik napjaink retródivatjának, nem elégszik meg a számára mintaként szolgáló művek újrafelmondásával, hanem markáns karaktereket teremtve, atmoszférikus környezetrajzzal operálva és sajátos, sokszor igen bizarr szituációkat felvázolva beszéli el a sztorit. Amely, mi tagadás, korántsem rendhagyó. Eriket, a nehéz természetű kamaszt katatón agresszivitása miatt kicsapják a gimnáziumból, de kap egy újabb esélyt a külvilágtól elzárt elitiskolában. Itt azonban nem oldódnak meg a problémái, egykori főkutyából alkutyává lecsúszva hosszú önfegyelem-tréning vár rá a fizikai és pszichikai agresszió fojtogató légkörében.

A Könyörtelenek csaknem végig következetesen építkezik, bár a mérlegen ront a cselekménybe kevéssé szervesülő, a masszív társadalomkritikai tónust tompító végkifejlet. Hősével, Erikkel szemben Hafström direktor mintha szemernyit hajlana a kompromisszumos megoldásokra: kérdés, hogy a jog és a törvény diadalát zengő, igaz, a hurráoptimizmustól azért távol álló befejezést valóban a rendező jogállamiságba vetett szilárd hite, avagy valami más, például a nézettség növelését célzó szándék indokolta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2403