KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/május
KRÓNIKA
• Durst György: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Enyedi Ildikó: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Körösi Zoltán: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Kövesdy Gábor: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : Jack Nicholson filmjei videokazettán
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Yuppie-k legyünk vagy szabadok ...? Fiatal filmesekkel beszélget Grunwalsky Ferenc
• Kövesdy Gábor: És mégsem forog Premier plánban a fiatal filmesek
• Varga Balázs: Külön utakon Elsőfilmek
• Zalán Vince: Öröm-szótár Bóbita

• Szilágyi Ákos: Száz év halál Alekszej German Halott Oroszországa
• Bori Erzsébet: Víziók a lápon Kusturica Balkánja
• Dániel Ferenc: Rom a Drinán Emlékeztető Ivo Andrićért
• Spiró György: Latrok a kereszten Sebek
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: A nagy medve kis fiai Berlin
• N. N.: A 49. Berlini Filmfesztivál díjai

• Földényi F. László: „Berlin a miénk, Juszuf!”… Városfilmek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Megtört lendület Késői sorok Kardos Ferencről
MULTIMÉDIA
• Janisch Attila: Álmodjunk-e szupertérhatású digitális Giocondáról? Újrateremtett világok
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Öregember, megnyesett szárnyakkal Kínai védelem
• Nádori Péter: Boldogtalanság plusz Boldogság
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Élet, amiről az angyalok álmodnak
• Bikácsy Gergely: A Vendôme tér asszonya
• Békés Pál: Little Voice
• Békés Pál: Erzsébet
• Harmat György: Központi pályaudvar
• Mátyás Péter: 8mm
• Turcsányi Sándor: Első látásra
• Hungler Tímea: Austin Powers
• Tamás Amaryllis: A velencei kurtizán
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tiramisu

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cirkuszfilmek

Carnivale – A vándorcirkusz

Teleapokrif

Sepsi László

A Carnivale-sorozatban a cirkuszporond Fény és Sötétség harcának színtere.

A tömegfilm sztárjaihoz hasonlóan a korai végzet a tévészériák esetében is nagyban hozzájárul a későbbi kultusz kialakulásához. A két évad után 2005-ben elkaszált Carnivàle – A vándorcirkusz az egy évvel később parkolópályára állított, szintén a HBO produkciójában készült Deadwoodhoz hasonlóan sikerrel gerjesztett maga körül a nyitva hagyott befejezés után még évekkel is háborgó és a sorozat mitológiáját fejtegető rajongótábort, ezáltal kikerülve a rétestésztaként nyúló, majd végelgyengülésben kimúló szériák illúzióromboló lejtmenetét. Daniel Knauf eredetileg hat évadra tervezett, de költségvetési okok miatt leállított sagájának jól áll a töredék-jelleg: az elkészült két évad nyitányaiban David Lynch kedvenc törpéje, Michael J. Anderson néhány enigmatikus szentenciában ismerteti a nézővel a Carnivàle univerzumának alapszabályait, melyekben a Jó és Gonosz örök harcának kopott fantasy-toposza köré szerveződik karneváli mitológia az utolsó olyan korban, ahol „az ember még nem cserélte le a varázslatot az értelemre”. Az elkészült huszonnégy epizód torzó volta csak tovább erősíti a legkülönfélébb okkult és vallási hagyományok darabkáiból összegyúrt cselekményvilág apokrifszerűségét, így még lezáratlanságában is teljes és intenzív filmélményt biztosítva.

Az utolsó mágikus korszak Knauf eposzában a gazdasági világválság legsötétebb éveire tehető és amennyire azt az utalások sejtetni engedik, a Trinity névre keresztelt első kísérleti atomrobbantásig tart. A gombafelhő fénye végleg kiirtja a sötétben bujkáló kreatúrákat – a széria tehát az eredeti tervek szerint egy bő évtizedet ölelt volna fel, 1934-től 1945-ig. A címbéli vándorcirkusz, élén az Anderson alakította törpével – aki csupán a bársonyfüggönyök mögött rejtőzködő Főnökség parancsait teljesíti – porrá száradt termőföldek és elsorvadt kisvárosok között járja odüsszeiáját egy mesebeli Amerikában, miközben a párhuzamosan futó cselekményszálon egy hipnotikus erejű prédikátor a korabeli tömegmédiát is kihasználva lassan hatalomra emelkedik. A mitológia szerint minden egyes generációban megszületik a Fény és a Sötétség teremtménye, folytatva, de soha be nem fejezve az évezredes harcot – mígnem a Trinity végül pontot nem tesz az egész ügy végére.

A szürrealizmussal kacérkodó vizuális világ mellett a Carnivàle erényei a hasonló témát feldolgozó kortársaival szemben domborodnak ki igazán: legfontosabb előképe a tíz évvel korábban, Stephen King regénye alapján készült Végítélet-minisorozat, melyben ugyancsak a Jó és Gonosz avatárjai hívták magukhoz követőiket egy végidőket élő Amerikában, és melyből olyan alapmotívumok köszönnek vissza Knauf szériájában, mint az álmokon keresztüli elhivatás, a veszedelmekkel teli kukoricaföld vagy a cselekmény végpontját kijelölő atomrobbanás. De szemben a KingMick Garris-páros négyrészes víziójával, a Carnivàle merészen csavar egyet az ősnarratíván, az első évadban mindvégig lebegtetve, hogy a két emberfeletti erejű hős közül – az említett prédikátor és a vándorcirkuszhoz csapódott, egyszerre gyilkos és gyógyító erejű szökött rab – valójában melyikük képviseli a Fény, illetve a Sötétség oldalát.

Ez a szemléletmód annak ellenére látványosan illeszkedik az ezredfordulón készült HBO-sorozatok logikájába, hogy a második évadra éppen a csatorna nyomására egyértelműsítették néhány olcsó megoldással (fekete kontaktlencse) az egyes karakterek hovatartozását. Miképp a Maffiózók, a Deadwood vagy akár jelenleg a Gengszterkorzóutóbbi kettővel az is rokonítja a Carnivàle-t, hogy cselekményét egy átfikcionalizált történelmi korba helyezi, direkt utalásokkal egyes kulcsfigurákra, korabeli rádióprédikátoroktól Bonnie és Clyde-ig – Knauf szériája is a morális kategóriák szétzilálásával tüntet, a fantasy műfaj használatán keresztül direkt módon tematizálva is ezt az alapproblémát. Ezáltal a Carnivàle töredékformában is a HBO szériáinak esszenciáját kínálja, melynek epizódjaiban posztmodern zsúfoltsággal rakódik egymásra a nyilvánvaló önreflexió (lásd a Főnökség és a cirkusz tagjainak viszonyát), az összekuszált zsánerszabályok halmaza és a direkt mítoszbarkácsolás. Mint egy hiányos tarotpakli lapjai, amiket végül szétfújt a szél a produceri fantáziátlanság sivatagában.

­CARNIVALE – amerikai, 2003-2005. Sorozatrendező és író: Daniel Knauf. Kép: Jeff Jur, James Glennon, Jim Deanault. Szereplők: Clancy Brown (Crowe), Tim Decay (Clayton), Nick Stahl (Ben), Clea Duvall (Sofie), Adrienne Barbeau (Ruthie), Carla Gallo (Libby). Gyártó: HBO 3 Arts Entertainment. 55 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 25-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10689