|
|
|
MoziA szerencse házaVarró Attila
The House – amerikai, 2017.
Rendezte: Andrew Jay Cohen. Írta: Brendan O’Brien és Andrew Jay Cohen. Kép: Jas
Shelton. Zene: Andrew Feltenstein és John Nau. Szereplők: Will Ferrell (Scott),
Amy Poehler (Kate), Jason Mantzoukas (Frank), Ryan Simpkins (Alex), Nick Kroll
(Bob). Gyártó: New Line Cinema / Village Roadshow Entertainment / Good
Universe. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
88 perc.
A Cohen-O’Brian szerzőpáros
eddigi – minden szempontból – szegényes életműve a saját infantilis oldalukkal
küzdelemre kényszerült házaspárok komédiáira korlátozódik, amelyek
középpontjában a csatatérré vált családi otthon áll: a felnőtt lét
intézményének erődítménye, amelynek falait nem kívülről marja a korrózió,
inkább belülről korhasztják szét a felhőtlen/felelőtlen ifjúságba titkon
visszakívánkozó átlagemberek vágyai. Az idei opusz veszélyben lévő háza ezúttal
a középkorú Johansen-házaspár fészke, amelyből 18 éves lányuk épp kirepülni készül,
ám az egyetemi ösztöndíjra összekuporgatott pénzt szülei egyetlen óra alatt elkockázzák
egy vegasi vakáció alatt. Szerencsejáték-függő barátjuk azonban előáll a
mentőötlettel: egy illegális magánkaszinó Sierra Madre álmos szuburbiájában
egyetlen nyári szezon alatt visszahozhatná, sőt megtriplázhatná az elvesztett összeget
– ráadásul milliós élmények kóstolóját kínálná kispolgár hőseinknek a nagymenők
életéből.
A szerencse háza alapsztorijának
minden esélye megvolt rá, hogy csípős szatíra vagy keserű tragikomédia főnyereménye
lehessen a kertvárosi álomélet mélyén lappangó sötét indulatokról, egyfajta Félelem és reszketés Sierra Madrében – a
kisközösségben elszabaduló mohóság, függőségek és erőszak azonban
megállíthatatlan, tébolyult örvény helyett mindössze röpke kiruccanás marad, a
kötelező közhely-tanulságokkal. Ennél nagyobb probléma, hogy az alkotók úgy
bánnak a főként jellemkomikumból fakadó humorral, mintha burleszket csinálnának:
minden geget addig fokoznak, túloznak és variálnak, amíg erejét veszti a
tetőpontra – legyen szó szomszédok között rögtönzött ketrecharcról vagy a
családapa-hős ujjlevágós maffiaszámáról, amely a fináléban visszaadja a „félkarú
rabló” kifejezésnek eredeti jelentését. Így aztán nem a morális üzenet, inkább
maga a film válik intő példává a játékfüggőség ellen: aki nem tud időben
kiszállni egy nyerő szériából, óhatatlanul vesztesként végzi.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 5.67 |
 |
|
|
|
