KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ördögi színjáték

Varró Attila

 

Középkorban játszódó detektívtörténethez lassan hagyomány pap-főhőst választani, főként ha a regényíró filmváltozatot is szeretne a műből: a széleskörű klasszikus műveltségüket és kiváló dedukciós képességüket kamatoztató sztár-szerzetesek mellé (mint a ferences Baskerville-i Vilmos vagy Cadfael testvér a Benedek-rendből) a brit szépíró, Barry Unsworth jóvoltából 1995-ben új barát csatlakozott Nicholas Barber kiugrott pap személyében, aki nem sokkal a Nagy Pestis után szörnyű gyermekgyilkossági ügybe keveredik. A Moralitásjáték címet viselő krimi igazi hőse azonban nem annyira a csuhás narrátor, mint inkább az a vándorszínész társulat, amelyhez statisztaként csatlakozik hirtelen felindulásból elkövetett pályaelhagyása után. Miután ugyanis az egyik városban a társulat vezetője úgy dönt, hogy szakítva az unalmas bibliai repertoárral a friss gyilkossági eset színpadi rekonstrukciójával próbálja kicsalni a tallérokat sovány közönsége zsebéből, a próbák és az előadások során egyre több kérdés merül fel a kivégzésre váró tettes személyét és a sötét ügy valódi hátterét illetően, amelyekre Nicholas és színésztársai kénytelenek kielégítő válaszokat találni előadásuk hitele érdekében.

Unsworth remek prózával, kifinomult jellemrajzokkal és diszkrét kultúrtörténeti áthallásokkal ékesítette fel egyébként is gazdag meséjét, azaz csupa olyasmivel, amik elsőként vesznek oda a filmre adaptálás cselekménycentrikus folyamata során. McGuigan (Gengszterek gengsztere) sem tett másként Ördögi színjátékra átkeresztelt feldolgozásában, ám az ifjú brit rendező legalább igyekezett pótolni a veszteségeket. A végeredmény: helyenként túlstilizált képsorokkal feldúsított rögközeli látványvilág (ami, ha akarom, szörnyen mesterkélt, ha akarom, már-már álomszerű), kiválóan karakterekhez választott trupp (élen a végre ismét sokoldalú tehetségét bizonyító színészkirály Dafoe-val) és a manapság trendi önreflexív-anakronizmusos viccelődés (Lovagmese) dicséretes mellőzése. Mindez azonban másodlagos örömforrás: a film valódi erénye a jó ritmusban pergetett nyomozás-narratíva, amely ugyan a hatás kedvéért több ponton merészen eltér a forrásműtől, de a választott filmzsánerhez (nevezzük középkori tragiko-szimbolikus megváltás-thrillernek) pontosan illik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1848