KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Fedőneve: Donnie Brasco

Pápai Zsolt

Donnie Brasco – amerikai, 1997. Rendezte: Mike Newell. Szereplők: Johnny Depp, Al Pacino, Michael Madsen. Forgalmazó: Sony Pictures Home Entertainment. 121 perc.

 

Azoknak, akik netán azt hitték, hogy a Ponyvaregény után már nem lehet gengszterfilmet forgatni, illetve csak olyat lehet, ami szellemtelenül és szolgaian újrajátssza Tarantinót (Leszámolás Denverben), netán terméketlenül klasszicizál és ötlettelenül a múltba réved (Amerikai gengszter), Mike Newell rendező adott, ha nem is sistergős, de hatásos választ, 1997-ben. Newell és forgatókönyvírója, Paul Attanasio meggyőzően bizonyította a gengszterműfaj életképességét és vitalitását az ezredfordulóhoz közeledve, kapcsolódva is Tarantinóhoz, de el is oldódva tőle.

A Fedőneve: Donnie Brasco megtörtént eseményeket dolgoz fel, a hetvenes években New Yorkot uraló egyik maffiacsalád, a Bonannók közé beépült FBI-ügynök, Joseph D. Pistone (Johnny Depp) öngyilkos küldetéséről, és a család B-ligás tagjával, Leftyvel (Al Pacino) kötött barátságáról mesél. A film leleménye, hogy ügyesen keveri a nosztalgikusabb (klasszikus–modern) megközelítést a Tarantino-tapintású posztmodern gengsztermesék elemeivel: hatásosan egyesíti a hetvenes évek lúzer-bűnözőket felléptető alvilági történeteinek (Aljas utcák, Eddie Coyle barátai, Ujjak) bumfordi báját a mélységet, komplexitást imitáló posztmodern filmek „felületesztétikájával” (Gelencsér Gábor kifejezése). A Donnie Brascóban a felületesztétika nem csak azt jelenti, hogy a sokszor terméketlennek tűnő fecsegés uralja a filmet, hanem azt is, hogy Newell következetesen kiiktatja a gengszterműfajban kezdetektől – tehát a harmincas évektől – hangsúlyos verbális és vizuális metaforákat. Hogy mennyire, azt Lefty vadállatokról szóló természetfilmek iránti rajongása ragyogóan szemlélteti. A motívum ugyanis kínálja magát a klasszikus gengszterethosz kortársi – illetve posztmodernkori – kommentárjához, kritikájához, a rendező azonban mintegy dokumentumelemként, rétegzett jelentések nélkül használja, egyszerűen csak Lefty szellemi–lelki igénytelenségének bemutatása végett.

A Donnie Brasco izgalmasságát azonban végső soron nem a klasszikus–modern és a posztmodern gengsztermozik jellegzetes megoldásainak az összeturmixolása adja. Hanem a posztmodern gesztusok visszaklasszicizálása: a felületesztétika szép lassan – legkésőbb a játékidő utolsó negyedére – mégis csak mélységet nyer, és a film megrendítő drámává alakul árulásról és hűségről, önazonosságról és meghasonlásról.

Extrák: Audiokommentár a rendező közreműködésével, dokumentumfilm Pistone missziójáról, werkfilm, kimaradt jelenetek (akár audiokommentárral), filmográfiák, képgaléria.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13872