KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadon

Varró Attila

Wild – amerikai, 2014. Rendezte: Jean-Marc Vallée. Írta: Cheryl Strayed önéletrajzából Nick Hornby. Kép: Yves Belanger. Szereplők: Reese Witherspoon (Cheryl), Laura Dern (Bobbi), Thomas Sadoski (Paul). Gyártó: Fox Searchlight / Pacific Standard. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 115 perc.

Állítólag a Grand Canyonban évente legalább annyian veszítik életüket selfie-készítés közben, mint a kellő felkészültség hiányában bevállalt teljesítménytúrákon – a természeti szépségek elé tolakodó emberi ego mára mindkét tekintetben önpusztító veszélyforrássá vált az egyetlen földi faj számára, amely szülőbolygójára csupán saját fejlődése díszleteként/kellékeként tekint. A Vadon egyszerre szól fajtánk Darwin-díjas énkép- és testépítőinek: valós élményen alapuló történetének hősnője, a beszédes nevű Cheryl Strayed viszontagságos vándorlásáról zeng dicshimnuszt, aki azért vágott neki hirtelen felindulásból a Sierra Nevada vadregényes tájait átszelő, 1600 mérföldes Pacific Crest Trail túraútnak, hogy rákbeteg édesanyja halála és viharos válása után sínre tegye kisiklott életét.

Mégsem ezért a kaland-párosításért (lásd még 127 óra) szokatlan hibrid Jean-Marc Vallée testfilm-trilógiájának záródarabja. Egyfelől látványos feminista propagandamű, ami nem csak Strayed férfiakat megszégyenítő fizikai- és lelkierejét demonstrálja, de sztár/producere szerzői önállósodásának is példás szemléltető ábrája (amit a válása óta elszaporodó férj-drámák sora jelez Nyughatatlantól Kiadatáson át a Vizet az elefántnak-ig). Ugyanakkor precízen illeszkedik Vallée igen személyes életművébe is (lásd C.R.A.Z.Y.), és nem csupán a jellegzetes formai megoldások terén a grafikusan illesztett flashback-snittektől a természetes fények kizárólagos használatán át a metaforikus slágerekig (ezúttal az El Condor Pasa válik a történet leitmotivumává): az Ifjú Viktória és a Café de Flore után ismét az anyától való elszakadás traumatikus élményéről mesél, a szerető zsarnokság és kóros ragaszkodás stádiuma után immár csodás szellemképpé idealizálva a gyermeke életét meghatározó nőalakot (Vallée édesanyja rákban halt meg öt évvel ezelőtt). Így aztán mialatt hősnőnk a kopár sivatagokon, rideg sziklákon és hómezőkön át eljut az „Istenek Hídja” északi végpontjára, a fenséges szekvóják közt rátalálva saját lélekállatára és belső gyermekére, a lenyűgöző táj nem revelatív élmények forrását nyújtja, mindössze kanosszát kínál és jelképes kivetüléseket a non-lineáris belső utazásnak – néző és szerző számára a végső megbékélés nem az Anyatermészettel történik, inkább az Anya természetével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12189