KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Howard Koch

Utak Casablancába

Varró Attila

Nem akad filmklasszikus Hollywood történetében, ami kevésbé lenne alkalmas a forgatókönyvírói szerzőiség szemléltetésére a Casablancánál, amelynek eredeti színpadi alapanyagát három turnusban öt író formálta, majd a forgatás alatt ugyancsak öt író foltozgatta, egészen a legendás fináléig, amiről a felvételek utolsó hetéig senki sem tudta, miként zajlik majd („Boldog véget ér? – Még nem tudom. – Meséld el azért, talán közben majd kialakul”). A két szerzőcsapat szűk metszetében található Howard Koch – aki csak menet közben, az Epstein-ikerpár alkalmi beugrójaként csöppent a filmbe – mégis épp olyan markánsan ott hagyta rajta szignóját, mint az általa írt remekműveken az 1940-es Levéltől a Levél egy ismeretlen asszonytól című Ophüls filmen át a 13. levél 1951-es Holló-remakejéig.

A Casablanca két központi konfliktusa ugyancsak levelek körül forog: a szerelmi szál egy párizsi búcsúlevél keserű emlékét törli el, a kalandszál tétje két biankó útlevél birtoklása. Koch életművének levelei a leírt szó hatalmát szemléltetik a sorsok felett, életről-halálról döntenek, szenvedést, megváltást hoznak a hősöknek – akár maguk a filmszkriptek sorskönyvei, amelyek vagy felülírásra kárhoztatott szövegek vagy menet közben kitöltött biankó formulák („letters of transition”) a rendező kezében. Az író csekély 15 filmnyi pályája során a legnagyobb formátumú álomgyári szerzőkkel dolgozhatott együtt (Welles, Huston, Hawks, Wyler), munkáit rendre alárendelve a művészegóknak – a Casablanca két levelében a rendezői átírás és forgatási improvizáció lidércei köszönnek vissza, megindító szakmai önvallomásként.

Burkolt szerzői metaforákon túl Koch látványosabb kéznyomokat is hagyott a Casablanca vásznán: míg a film humora a bohózatokban erős Epsteinék műve, a románcot pedig főként a melodráma-specialista Casey Robinson szolgáltatta, addig Koch önálló hozománya a film ideológiai töltete. Az író, aki már az 1940-es Hét tenger ördöge végén a nácizmus elleni fellépés mellett szólalt fel, a világháború alatt a Warner-stúdió fő propagandistája lett, előbb a hadba lépés (York őrmester), majd a szovjetekkel való szövetség (Küldetés Moszkvába) érdekében. Rick politikai szerepvállalásának mellékszála („Nem dugom hurokba a nyakam senkiért”-től a „Gyönyörű barátság kezdeté”-ig) épp úgy az ő műve, mint a dialógok aktuális utalásai vagy Strasser démoni figurája. Howard Koch életművét mégsem radikális elkötelezettsége tette maradandóvá, hanem zaklatott magánélete élménykincséből született szerelmi melodrámái. A politika és poligámia, hit és vágy kettős vonzásában ingázó pályája csupán a Casablancában jelent meg egy filmen belül, egyik oldalon a társadalmi ideákat jelképező Laszlóval, másikon a züllött, cinikus Reanult-val – hogy aztán a fináléban az Ilse-Rick álompár szerző-alteregója kettészakadjon köztük, és soha ne találkozzon többé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 05-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11237