KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Született feleség

Vajda Judit

Potiche – francia, 2011. Rendezte és írta: François Ozon. Kép: Yorick Le Saux. Zene: Phillipe Rombi. Szereplők: Catherine Deneuve (Suzanne), Gerard Depardieu (Maurice), Fabrice Luchini (Robert), Karin Viard (Nadége), Judith Godrèche (Joelle). Gyártó: Mandarin Cinema. Forgalmazó: Ristretto Film. Feliratos. 102 perc.

A még mindig csak középkorú, de máris rendkívül gazdag életmûvel (12 nagyjáték-, 18 rövid- és egy dokumentumfilmmel) bíró François Ozon munkássága igen sokszínû képet mutat – sõt azt is megszokhattuk tõle, hogy több éves kihagyásokkal, több filmet közbeiktatva nyúl vissza egy-egy korábbi témájához. Gyásztrilógiájának egyes darabjait 2000-ben (Homok alatt), 2005-ben (Utolsó napjaim) és 2009-ben (Menedék) mutatták be, az 5x2 címû 2004-es szerelmi történetet pedig öt, illetve négy évvel a legutóbbi szerelmi tematikájú opusok (Bûnös szerelmesek, Vízcseppek a forró kövön) után készítette el. A legújabb Ozon-mû, a Született feleség 2007-es kosztümös életrajzi filmje, az Angel párdarabjának tekinthetõ, amennyiben mindkettõ egy-egy múltidézõ nõi karriertörténet, egy-egy saját korát megelõzõ asszonnyal a középpontban.

Az 1977-ben játszódó Született feleség fõhõsnõje egy „potiche”, azaz trófeafeleség, aki rengeteg tétlenséggel, unalommal, kocogással és versírogatással töltött év után több, egymással összefüggõ véletlen esemény hatására (amelyek következtében férje kidõl a sorból) váratlanul egy 300 munkást alkalmazó esernyõgyár vezére lesz. A kor viszonyai közt szokatlannak számító szituációt az alkotók olyan remek vígjátéki, sõt már-már kabarészerû helyzetek és frappáns riposztok közepette tálalják, mintha nem is egy Ozon-, hanem egy Francis Veber-komédiát látnánk (a film egyébként egy 1980-as Pierre Barillet Jean-Pierre Grédy-színdarab adaptációja). A könnyed, bohókás, a hetvenes éveket hûségesen és színpompásan megidézõ tárgyi világával a szemnek is tetszõ mû a végére azonban talán túlontúl direkt feminista kiáltvánnyá emelkedik (avagy süllyed), és egy egészen zavarba ejtõ befejezéssel zárul. A bizarr lezárás mondjuk korábbi mûveiben sem volt idegen a rendezõtõl, ilyen értelemben tehát az új alkotás is abszolút „Ozon-dús”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10779