KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Invázió

Varró Attila

The Invasion – amerikai, 2007. Rendezte: Oliver Hirschbiegel. Írta: Jack Finney regénye nyomán Dave Kajganich. Kép: Rainer Klausman. Zene: John Ottman. Szereplők: Nicole Kidman (Carol), Daniel Craig (Ben), Jeremy Northam (Tucker), Jeffrey Wright (Galeano). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 97 perc.

 

Az emberi természet eredendő gonoszsága és a szabad akaratot megzabolázó diktatórikus formák közötti morális dilemma filmes megjelenítésére alig találni jobb metaforát az inváziós sci-fik testrabló-történetvariánsánál, mint ezt Jack Finney 1955-ös alapregényének (A testrablók inváziója) hollywoodi népszerűsége is bizonyítja. Ennek fényében a friss társadalmi pánikhangulatban fogant negyedik verzió rendezésére felkért Oliver Hirschbiegel személye több mint ideális választásnak tűnhet: a német (!) direktor eddigi játékfilmes életműve (Kísérlet, A bukás) nem csupán a klausztrofób, paranoid szituációkhoz való vonzalmáról árulkodik, de rendre az erőszak és elnyomás hétköznapi mivoltát, a pokol egzisztencialista olvasatát fogalmazza meg.

A helyszín ezúttal a manapság divatos szimbolikus washingtoni, a főhős gyermekét egyedül nevelő pszichiáternő, a fertőzést lezuhanó űrrepülő hozza, a tempó pedig (hála a beszervezett Wachowski-páros utólag beillesztett akciószekvenciáinak) amolyan rohanós-ezredfordulós, zajos hírműsor-realizmussal és flashback/flashforward kontrasztokra épített gyorsmontázs-technikával. Hirschbiegel kevéssé őrzi a kiemelkedő színvonalú elődök hagyatékát, eltekintve a legéletképesebb mémektől (mint a kocsira támadó kétségbeesett segélykérő sokk-effektje, ezúttal az 1978-as verzióból ismerős Veronica Cartwright személyében): legfontosabb változásként mindjárt lecseréli a testmásoló földön kívüli gubók analóg természetű önreflexióját a digitális jellegű vírusmetaforára, cselekményét pedig szinte végig a „tegyünk-úgy-mintha-közéjük-tartoznánk” motívum helyszín variációira építi, metrótól családi otthonon át a nyílt utcákig. Ráadásul az idei Invázió a korábbi művek burkolt politikai/társadalmi áthallásai helyett harsányan reflektál a Bush-éra atrocitásaira: a veszély rendre hatóságok formájában érkezik, a vírus mai robbanóanyagok mintájára folyékony közegben terjedve pusztít, a régi pod-kulcsmondatok („Nincs több vágyódás, fájdalom”, „Nincs hova futnod, nincs hova bújnod…”) helyébe pedig a „Csak annyit várunk tőled, hogy ne tégy semmit” árulkodó szentenciája kerül – miközben folyamatosan szól a CNN.

Az ezredforduló széteső sci-fi thriller/hajszafilm olvasatában a klasszikus testrablómese érdektelen bulvár-allegóriává laposodott, sőt a rendező(k) jóvoltából elvesztette eredeti hatásmechanizmusát is. A suspense-dramaturgiát a sztár-hősnőre fókuszáló szubjektív cselekményvezetés hatástalanítja, miközben a sztoritól elvárható invenciózus sokk-pillanatok is elmaradnak: az önmás megpillantásának bénító momentuma mindössze egy, a Stepfordi feleségekből elorzott álom-szekvencia erejéig bukkan fel, a washingtoni utcákon kóborló hajléktalanok és kutyák pedig ezúttal csak jelképesen kerülnek egy kalap alá.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9185