KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kovásznai György furcsa világa

Fából vaskarika?

Eszéki Erzsébet

Kecskeméten, a második animációs szemlén kiállított Kovásznai György-festmények és levetített rajzfilmjei szürrealisztikus világról árulkodnak. A figurák elrajzoltak: a tervező-rendező úgy mozgatja teremtményeit, hogy bizonyos vonásokat kiemel, eltorzít. Ugyanakkor legizgalmasabb alkotásai jócskán kötődnek a valósághoz.

Animáció és valóságközeliség? Fából vaskarika! Hiszen az animációs film lényege éppen az, hogy trükkasztalon születik – egymás után, kockánként rögzített képekből. Amit látunk, az rajzolt, festett alakok, gyurmafigurák, bábok mozgatása. Azt már csak a kontraszt kedvéért említem, hogy a nem-animációs film esetében élő személyek folyamatos játékát, beszédét veszi a kamera. A natúr film tehát konkrét látvány, ezért sem könnyű a mozivásznon szürrealisztikus képeket, mondjuk, álmokat visszaadni. Rajzok, festmények egymásutánja viszont annál alkalmasabb víziók érzékeltetésére, a rögzített kép mozgatása képzelőerőnket is képes mozgásba hozni. Kovásznai György furcsa világa leginkább akkor ragadott meg, amikor igyekezett összehozni e kétféle szférát. Amikor a gyors képzettársításokat kiváltó, elvont képi világhoz narrációval teremti meg a filmek reális alapját. Ez a valóságalap teszi rajzolt-festett vállalkozásait földközelivé, miközben a látvány nyomán szárnyalni kezd a fantáziánk.

Kovásznai sokoldalú alkotó volt, rendező, festőművész, novellista, filmforgatókönyv-író, tanulmányszerző. Filmjei szintén sokoldalúak; ötletesen hozza egységbe a többféle réteget: a reális narrációt az elvontsággal és a mindig remek zenével. A kecskeméti emlékműsorban látott tizenkét kisfilm közül a valósághoz kötődő darabok izgalmasak igazán: a Hullámhosszok, a Körúti esték és a Riportré. (A Kecskeméten nem vetített Habfürdő című rajz-játékfilmjében is vissza-visszatérnek a riportelemek.)

Az 1971-es Hullámhosszok mindössze hat és fél perces. Valaki egy rádió gombját csavargatja, hol zenét hallunk, hol híreket – ez a valóságalap. Erre épül a képi látvány, amely asszociációkat vált ki a nézőből. A rajzok-színek a hallottakkal együtt gerjesztenek hangulatot. Még nyilvánvalóbb a valósághoz kötöttség a Körúti estékben és a Riportréban. Az előbbi egy pesti kávéház furcsa vendégeit vonultatja fel; remek, kifejező figurák, finom iróniával ábrázolt alakok. Csak beszédfoszlányokat hallunk, mint ahogy a híressé vált Riportréban is; magnóra vett riportrészletek hangzanak el, közben pedig nem a riportalanyok lefényképezett arcát látjuk, hanem megrajzolt – pontosabban: elrajzolt – vonásaikat. Képzeletünk azért mozdul meg, mert a filmbéli típusokat nekünk kell összeraknunk, mint egy mozaikképet.

A Körúti estékben asztalkáknál ülők fecsegnek. A Riportré alanyai – a fizikai munkástól az írón át a filmrendezőig – mindenféléről mesélnek: szexről, masszázsról, megélhetésről. Mindenki csak egy-egy gondolatot mond, de jellemző, ahogy az illető beszél: fellengzősen vagy tudálékosan, netán csupa töltelékszóval. A karikatúraszerű rajzok vonásokat emelnek ki, és képesek érzékeltetni belső tulajdonságokat is. A rajzfilmek hebegő hőseinek légkörük van. A narráció és a – sohasem bántó iróniával megrajzolt – képi világ alapján megelevenednek a köznapi életből jól ismert típusok. Néhol azonban a beszélők fogalmazásmódja nem könnyedséget sejtet, hanem szerkesztői lazaságot. Feltűnő ez azért is, mert Kovásznai György filmjeiből kiderül, hogy nemcsak iróniája volt, hanem a poentírozással sem állt hadilábon. Ötletesen fejeződik be például a Tükörképek: hat és fél percen át nézi a múzeumba látogató macska és kutya a kutya-macska képeket, ám a kiállításról kijövet – s itt jön a csattanó –, a folyónál megrémülnek saját tükörképüktől. Hatásos a Várakozni jó vége is. A sorompó előtt kocsisor torlódik össze, az utasok unalmukban táncra perdülnek, aztán annyira belefeledkeznek a zenébe, hogy észre sem veszik: már rég elment a vonat. A bakter közli velük a hírt, a várakozók elhúznak, s a bakter táncra perdül egy menyecskével. A rendezőnek tehát volt érzéke a befejezéshez, a „riportos” filmek mégis befejezetlenek. Igaz, csak beszédfoszlányokat hallunk, amelyek alig-alig épülnek egymásra, közben akár ki is mehetünk, majd újra visszajöhetünk, különösebb zökkenő nélkül kapcsolódhatunk be a vetítésbe. Az üres recsegésnek gyakran dramaturgiai funkciója van, olykor mégis lassúnak érezni a tempót, a rövidfilm hosszabbnak rémlik, mint amennyit az ötlet megér.

Kovásznai György – elképesztően sok munkát követelő – filmjeiben egyéni stílust talált. Életműve hamar lezárult. 1983-as haláláig huszonhat filmet készített, s néhánnyal határozottan jelezte, hogy nem is annyira fából vaskarika a valóságközeliség meg az animáció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4929