KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grazia szigete

Köves Gábor

 

Az író-rendező Emanuele Crialese a kívánt hatás elérése érdekében teper ezerrel. Kéretik szeretni az ő torzonborz szicíliai szigetlakóit, az egymást gyepáló mezítlábas gyerkőcöket, a cserzett arcú halászlegényeket, de legfőképp: Graziát, a falu imádott-megtűrt szent együgyűjét és a szomorúszemű középső fiút, aki a bajban – mert Graziát családja a szárazföldre akarja küldeni orvosi kezelésre – védelmébe veszi és elbújtatja édesanyját. Lampedusa szigetén az élet nehéz, de a napfény vakító, a szegénység nagy, de a hagyománytisztelet erős, a népek nem túl barátságosak, de ha kell, összefognak. Játékfilmes szempontból veszélyes ezeken a partokon kikötni, a lefegyverzően fotogén tájak és a helyi folklór könnyen magukba bolondíthatják az erre vetődő elővigyázatlan filmest. Hogy elkerülje a felkínálkozó sémát, Crialese egy másik sémához nyúlt és a kézikamera töredezett mozgásával kívánta rögzíteni az érdes valóságot, megerősíteni az „akkor és ott” érzést. Mindez egy olyan történet megtámogatása céljából történik, amely maga is kínosan kimódolt, miközben éppen egyszerűségével akar őszintének hatni. Mintha Tornatore Malénája kötött volna érdekházasságot Trier Hullámtörésével. A cannes-i zsűri nyilván valami egészen mást látott a rendező és főszereplője, a modell-szépségű Valeria Golino igyekezetében, hisz a filmnek ítélt díjjal igazolta, fontos műnek tartja Crialese munkáját (Kritikusok Hete – Nagydíj). Ha másban nem is, abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az áttetsző tengervizet lassítva taposó lábak fényképezésében valóban nagyformátumú mű született.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2019