KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence

A magyar változat munkatársai

 

A hazai képregényesek növekvő önbizalmát jelezheti, hogy idén többen is világhírű történetek feldolgozásával tették próbára magukat. A vállalkozások tétje nem kicsi: a Tálosi András író, Vári Tamás rajzoló és Vadas Máté színező közös munkájaként készülő Zorro országos terjesztésbe kerülve találhatja meg a közönségét, Varga Tominak – a szerző következetesen becenevén hivatkozik magára – Az operaház fantomjából készített, vadonatúj adaptációja pedig a hosszabb terjedelmű, önálló mű végigrajzolásának feladatát rótta az alkotóra.

A legnagyobb dicséret, amit a magyar Zorro kaphat, hogy egy az egyben megjelenhetne az amerikai piacon is, senki nem orrontana kelet-európai készítőket. Az éppen száz évvel ezelőtt, Johnston McCulley ponyvaregény-sorozatában színrelépő figura Tarzannal vagy a Vörös Pimpernellel egyetemben a szuperhősök fontos előképe volt – a dúsgazdag fiatalember és éjjeli alteregójának kettőse, na meg persze a sötét jelmez miatt elsősorban Batman alakjára gyakorolt alapvető hatást. Ahogy a Douglas Fairbanks, Guy Williams vagy Antonio Banderas főszereplésével készült filmekből emlékezhetünk rá, Zorro története a mexikói befolyás alatt álló Kaliforniában játszódik, abban az időszakban, amikor a különféle hadseregek és hűbérurak által sanyargatott helyiek nem bízhattak a hatóságok igazságszolgáltatásában, hatóságok ugyanis nem nagyon voltak. Az első füzet alapján Tálosi megbízhatóan meséli újra a klasszikus, de újrafelfedezésre érdemes sztorit, miközben apró változtatásokat is eszközöl az alapanyagon. Don Diego de la Vega némának megismert inasa, Bernardo ezúttal szószátyár jóbarát, ami nem meglepő annak fényében, hogy Tálosi első saját sorozatának, a Charaxnak is egy gyorsbeszédű csiga volt a legemlékezetesebb mellékkaraktere. Vári rajzai korrektek, mindössze a kompozíciókat lenne érdemes dinamikusabbá tenni, egy-egy jelenetben ugyanis a panelek elrendezése fékezi a cselekmény iramát. E cikk megjelenésekor már a második füzet is az újságosokhoz kerül, és okkal lehetünk kíváncsiak a folytatásra.

Eredetileg Vári Tomi is folytatásokban készítette el Az operaház fantomja adaptációját, csak ő az interneten publikálta az anyagot, angol nyelven. A szerző Amerikában, a híres Kubert Schoolban tanult képregénykészítést, majd színezőként kezdett el dolgozni, például a Tini Nindzsa Teknőcökön. Első saját képregényével az eredeti Gaston Leroux-regény előtt akarta leróni a tiszteletét, és munkája valóban a klasszikus magyar adaptációs képregényeket idézi a tekintetben, hogy szorosan követi a forrásművet, dramaturgiájában és rajzi stílusában is inkább konzervatív. A változatos plánozás és a színhatások mindvégig izgalmassá teszik az amúgy is pergő cselekményt, az alakok – különösen a hősnő – viszont nem elég szabályosak, „szépek” egy ilyen realista stílusú adaptációhoz. Az újabb, giccses feldolgozások után mégis jólesik ezt a horrorhoz közelebb álló Fantom-változatot lapozgatni.

 

Tálosi András – Vári Tamás – Vadas Máté: Zorro 1. Színes, irkatűzött, 32 oldal. Kiadó: GooBo.

Varga Tomi: Az Operaház Fantomja. Színes, puhafedeles, 112 oldal. Szerzői kiadás.

 

Még egy kis horror

 

Nem adaptációról van szó, de napestig lehetne sorolni A kisfiú és a szellembohóc előképeit. László Márk diplomamunkaként készített képregénye sokkal tartozik a Homokember-történettől Mike Mignola művein át a Gyerekjáték-filmekig számos rémmesének, legtöbbet mégis az ötvenes évekbeli amerikai horrorképregényeknek köszönhet. A Tales from the Crypt és társsorozatainak világát idézi a narrációs keret és az elbeszélőnek a halálesetekhez fűzött, fekete humorú kommentárja is. A finoman és aprólékosan kidolgozott, egyszerre lúdbőröztető és kedves rajzokon végül mégis több bomlik ki afféle tét nélküli zsánergyakorlatnál. László a melankolikusra hangolt befejezéssel kiemeli munkáját a vérben tapicskoló műfaji hagyományból, és a szubjektív érzékelés tartományai felé nyitja meg, illetve szerzői ars poeticába fordítja a csodaszépen muzsikáló bohóc történetét, akinek szó szerint a színpadon szakad meg a nagy szíve.

László Márk: A kisfiú és a szellembohóc. Fekete-fehér, puhafedeles, 40 oldal. Kiadó: Szépirodalmi Figyelő Alapítvány.

 



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14283