KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tessék mosolyogni!

Barkóczi Janka

Gaigimet – francia-grúz, 2013. Rendezte és írta: Rusudan Chkonia. Kép: Konstantine Esadze és Mindia Esadze. Szereplők: Ia Sukhitashvili (Gvantsa), Gia Roinishvili (Otar), Olga Babluani (Elene), Tamar Bukhnikashvili. Gyártó: Agat Films & Cie / Nike Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.

 

Hogy milyen is tulajdonképpen az új grúz Anya? Csak egy biztos: még véletlenül sem olyan, mint a régi. Az új grúz Anya nemzetiszín koktélruhába öltözött büszke honleány, menekülttáborok éhségén könnyed fakanállal enyhítő konyhatündér, dekadens modern mozgásművész és apró aranykereszttel a nyakában félmeztelenül mambózó, szülői hitvallását fátyolos tekintettel mikrofonba recitáló showgirl. A tbiliszi mama külsőre politikailag korrekt Dove-reklám, nem éteri modellbaba, de nem is félelmetes trampli, érzelmeiben kissé labilis, azonban minden körülmények között helyén van az önérzete. Tíz ilyen asszony összezártságának és versengésének története akkor is elárul valamit a nagybetűs nőiségről és a televíziós tehetségkutatók infernális mélységeiről, ha az erről szóló film alapjául szolgáló forgatókönyv egyébként meglehetősen széttartó és ideologikus.

Rusudan Chkonia, a Tessék mosolyogni-val debütáló rendezőnő egy elsőre bizarr, de a kortárs realityk eszelős kombinációinak tükrében tulajdonképpen meglehetősen kézenfekvő helyzetet vázol. Ez pedig nem más, mint egy négy szobás lakással és 25000 dollárral díjazott tévés vetélkedő, amelyet magukban kellő elszánást érző, többgyermekes grúz anyák részére hirdetnek meg. A mesés jutalomért persze elsősorban a legszegényebbek és legelkeseredettebbek szállnak ringbe, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak maguknak vagy másoknak szeretnének bizonyítani. A tragikomédia végig nagyszerű karakterekkel és kitűnő alakításokkal szórakoztatja a nézőt, de a sok autonóm figura és a tömérdek személyes sztori végül valahogy mégis aláássa a figyelmünket. Talán így történhet, hogy hiába ropják az anyukák olyan eltökélten Lou Bega slágerére szánalmas zárótáncukat, addig a végtelenül gyötrelmes, ám egyben katartikus állapotig nem jutunk el, mint mindössze két perc alatt oly sok hazai tehetségkutató láttán, hogy szégyenkezve takarjuk piruló arcunk és a végén még mi kérünk elnézést.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11890