KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Várkastély a Kárpátokban

Peredi Ágnes

 

Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti. Vagyis inkább a néző köszönheti, akit nem nagyon kényeztetnek el a filmvászonról valóban szellemes ötletekkel, derűvel.

A múlt századvégi históriát felesleges volna elmesélni. Elég róla annyi, hogy szerepel benne az ördöngös várba zárkózott, zenebolond báró, és természetesen az elmaradhatatlan zseniális feltaláló, gróf, aki operaénekes s egy primadonna, akinek a hangja káprázatban tartja a művelt, előkelő világot. Jelen van még a Gonosz egy csúfságos paraszt képében és a vár körül élő nép az ő nemes egyszerűségével.

Ettől akár rosszra is sikeredhetett volna a film, ha a rendező nem tekintette volna az egészet szelíd iróniával három lépés távolságból. És ha furcsának tűnik is, ez a távolságtartás készteti a nézőt arra, hogy belemenjen a játékba, örömmel elfogadja a mesét, és jókedvűen nevessen, ha a tenorista magas C-jétől szétreped a meisseni porcelánbili, sőt még különösebb alkotmányok is a történet során; ha a Lohengrin leglíraibb pillanatában postás karikázik a színre, vagy ha a gonoszt egy nagybőgővel szúrják le.

Szemmel láthatóan nagy kedvvel vettek részt a játékban a színészek is. Nemcsak a főszereplő, aki komoly méltósággal viselte a tenorista gróf teátrális pózait, de a kisebb szerepekben felbukkanó epizodisták – a falu bírája, a jámbor kocsmáros vagy szerelmetes lelkű, pufók leányzója és a többiek – villanások alatt is karaktereket tudtak teremteni.

S mivel Verne-regényről van szó, ne feledkezzünk meg a technikai csodákról sem, amelyeket, úgy látszik, elektronikus hókuszpókuszok nélkül is elő lehet varázsolni – megfelelő stílusérzékkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6872