KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Klapka-légió

Szilágyi Ákos

 

„Gyere, menjünk horgászni, mondta a horgász a gilisztának” – e brechti aforizmára egyszerűsíthető Bismarck és a magyar emigráció szövetkezése és „közös” háborúja az osztrákok ellen 1866-ban. Mikor az osztrákok bekapták a horgot, Bismarck kifogta vele a nikolsburgi békét. Miután a magyar gilisztára többé nem volt szükség, Bismarck újabb háborúk és újabb giliszták után nézett. Hogy a giliszta egy pillanatra horgásznak érezte magát, szövetségesnek és partnernek, az kétségkívül egyike a kelet-európai történelmi színjáték jellegzetes és később is sűrűn ismétlődő groteszk epizódjainak. Ebben az értelemben jelentős műalkotások kiindulópontja is lehetne. (Ahogy a magyar légió – egy másik magyar légió – történetéből, melynek pályafutása az 1859-es solferinói osztrák vereséggel ért véget, néhány éve Dobai Péter Vadon címmel valóban jelentős regényt írt.) Hajdufy Miklós Klapka-légió című nagyjátékfilmmé duzzasztott tévéjátéka azonban vizuális és – főleg! – verbális közhely-gyűjtemény, a történelmi és ál-történelmi parabola és a kosztümös-illusztratív történelmi kalandfilm olyan egyvelege, amelynek széteső elemeit egy nagyon is kétséges történelmi tanulság ideológiája tapasztja össze. Azok a kezdetleges fogások, hibák, gyatraságok (például: beszéltető dramaturgia, a mondanivaló szájbarágása, kidolgozatlan, félbehagyott jellemek és konfliktus-helyzetek, hiteltelen, színpadias cselekmény-ábrázolás), melyek egy ünnep esti tévéjátékban is szemet szúrtak volna, mozifilmes változatban tízszeres, sőt olykor százszoros nagyításban jelennek meg. A Klapka-légió példamutatóan rossz film: nem több és nem kevesebb mint színes mozgóképpel illusztrált hangjáték, a Századunk televíziós sorozat élő történelmi panoptikumának művészi színvonalán. A szabadban forgatott jelenetek pedig látványosságok tévéközvetítését idézik (például a díszszemle és a porosz zenészek groteszk hatásúnak szánt jelenete).

Pedig a film verbális anyaga súlyos mondanivalót tartogat korunk embere számára, mégpedig: entellektüel forradalmárok, terroristák, fanatikus társadalmi kísérletezők, külső és belső emigránsok a történelmi időben örökkön-örökké, hagyjatok fel fondorlatos terveitekkel, hagyjátok végre élni ezt a népet, hadd gyarapodjék, polgárosuljon végre! Távozzatok e békés körből erkölcsi maximalizmusotokkal és zavaros idealizmusotokkal, mely mögött – úgyis tudjuk – csak önös érdeketek rejlik, s mely a legförtelmesebb és legképtelenebb kalandokba és szövetségekbe visz bele titeket. Az ideálisnak és lehetségesnek, a szellemnek és az életnek, a fejnek és a gyomornak ez a konzervatív fogantatású szembeállítása talán tényleg megfelelt és megfelel a „nép” ama rétegeinek, mely „élni akar” és „élni tud”. De úgy állítani be, mintha valóságos történelmi alternatíva lenne a jólét, a prosperálás és a nemzeti függetlenség közti választás, mintha a nép, az „istenadta nép” beérné a „békés boldogulással” és csak fránya entellektüelek kötnék az ebet a karóhoz – nos, ez nem más mint a leglaposabb történelmi és társadalmi apologetika. Ám semmi baj, a filmben ez is csak szöveg, dialógusba szedett rossz történelmi esszé marad. Amit látunk is – másfél órából körülbelül harminc percen keresztül – az nem más, mint a Klapka-légió masírozása, vonulása, menetelése, vánszorgása: díszszemlén, országhatáron, hegyen-völgyön, kisvárosi utcán, országúton által, előre és hátra. Vonulnak a Klapka-légió vörössipkás honvéd-statisztái, hegyekre fel és hegyekről le, térdig érő, hegyi patakban trappolva, vonulnak elölről, hátulról, közelről, távolról fényképezve, vonulnak elszántan és kedvetlenül, legyőzve mindenféle – leleménytelenül kifundált és olcsón előállítható – természeti akadályt. A film két főszereplője, Koncz Gábor és Kozák András egy pillanatra megállnak és elintéznek – egyszer és mindenkorra – egy vitás kérdést. A légió azonban vonul  tovább. Aztán a film mögött lappangó narrátor foglalja össze tárgyilagos hangján a mese végét: addig-addig mendegéltek, míg 1867 után mind hazatértek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/05 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6433