KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csodás álmok jönnek

Harmat György

 

„Mert hogy mi álmok jőnek a halálban, / Ha majd leráztuk mind e földi bajt, / Ez visszadöbbent.” A film alkotóit nem riasztotta meg a hamleti gondolatmenet, s jól van ez így. Hiszen mi is lehetne vászonra valóbb, szürreálisabb, mint a halált követő álmok valóságfeletti birodalma? Igaz, afféle hollywoodi szürrealizmus, amit látunk: kulturális emléknyomokból és mozimítoszokból mixelve.

Míg a komputerkorszak előtti filmtrükkökön – lehettek bármily ügyesek – többnyire éreztük művi mivoltukat, a digitális technika már alkalmas arra, hogy a legpontosabban vigye mozgóképre az emberi fantázia valóságát, a „minden lehetséges” csodáját. Az ámuló közönség szeme láttára valódi átváltozások esnek, képzeletbeli lények, terek testesülnek meg – a leghihetőbb módon. Amióta a digitális trükkök felbukkantak a videoklipekben és a reklámokban, azóta várom, lesem: mikor hódítják meg a filmművészetet.

A szórakoztató művek gyártásában 1993 (A maszk, Jurassic Park) tájára tehető a térnyerés, s manapság egyre kápráztatóbb a digitális diadalmenet. Rég itt az ideje, hogy ezeket az eszközöket végre művészi szándékkal is alkalmazzák. Az új-zélandi Vincent Ward megfelelőnek látszott a feladatra. Tíz évvel ezelőtti alkotása, A navigátor eredeti hangú, nagy képi erejű rendezőnek láttatta. Fél évtizedes, látványos filmjével (Az emberi szív térképe) feltalálta a szürreálisan szépelgő, transzkontinentális (kanadai-ausztrál-európai) szupergiccset. Innen már csak egy pici lépés a Csodás álmok... szinte teljes amerikanizmusa. Újabb szuverénnek indult külföldi művészt falt be Hollywood.

Ward vizuálisan jórészt lenyűgöző munkájának minimális a belbecse. Annak nyújt élményt (például nekem), akit elvarázsolnak páratlan (egyébként Oscar-díjas) képi effektusai (szétfolyó festmény-mennyország, melybe beleragad az „álmodó” és hasonlók), anélkül, hogy túlzottan felbosszantanák a szirupérzelmek, a túlvilági és evilági közhelyek. Amerikában ez az opus művészfilmnek számít. A nagy csapda az, hogy a sok digitális trükk sokba kerül, márpedig a szűk réteget vonzó alkotások nem lehetnek túl nagy költségvetésűek. A filmművészet és a digitális technika igazi találkozása így még várat magára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4633