KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A láthatatlanok

Fekete Tamás

Les invisibles – francia, 2018. Rendezte: Louis-Julien Petit. Írta: Claire Lajeunie regényéből Marion Doussot. Kép: David Chambille. Zene: Laurent Perez Del Mar. Szereplők: Sarah Suco (Julie), Corinne Masiero (Manu), Audrey Lamy (Audrey), Déborah Lukumuena (Angélique), Noémie Lvovsky (Hélène). Gyártó: Elemiah / Apollo Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 102 perc.

 

Új taggal bővült a társadalmilag érzékeny rendezők nem túl népes, ám annál elkötelezettebb és elszántabb tábora: harmadik – 2018-as, ám hozzánk csak most, több mint egy év késéssel eljutott – játékfilmjével Louis-Julien Petit is biztosította helyét a szociális kérdések iránt elhivatott művészek között. Az A láthatatlanok már címében is határozott kiállás: a moziterem sötétjében azoknak a körvonalait kívánja kiemelni, akik létezéséről a többség vagy tudomást sem vesz, vagy velük találkozván inkább elővigyázatosan eltakarja a szemét. Az éjjeli menedékhelyek mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott lakóit, akiknek egy határozat értelmében sürgősen ki kell költözniük eddigi szálláshelyükről, valamint azokat az önfeláldozó szociális munkásokat, akik mindent megtesznek, hogy pártfogoltjaik feje fölé valahogy tető szerezzenek. A láttatáshoz pedig még nagyobb fényerőséget használ, egyfelől azáltal, hogy a legtöbb szerepet amatőr, a hajléktalanságot valóban megélő nő alakítja, sőt, néhányuk saját élettörténete is visszaköszön, mint a férje megöléséért börtönben ülő Adolpha Van Meerhaeghe esetében. Másrészről pedig - némileg keserűen ellenpontozva - azzal, hogy a filmbéli figurák mindegyike egy-egy csodált és közismert híresség nevével jelenik meg – Edith Piaftól Cicciolináig.
A dühös hangnem ellenére Petit filmje csak jelzésszerűen mutatja be a kudarcosan és hasznavehetetlenül működő ellátórendszert (ellentétben Ken Loach harcos kiáltványaival). Sokkal erősebb a törésvonal az elszánt és erős nők és a – jobb esetben csupán tétova, rosszabb esetben értetlen, sőt ellenséges – férfiak, illetve az együtt mozduló közösség és az azt hátrahagyó, függetlenedni kívánó hősnő között – nem véletlen, hogy a renitens Julie-t egy másfajta játékmódot képviselő, profi színészre, Sarah Sucóra bízta a teljes természetességet képviselő amatőrök között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14507