KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Net/Papír/Olló

Jelentés a blogoszférából

Filmmániások

Szíjártó Imre

A bloguniverzum nagymértékben átalakította a befogadók filmértési stratégiáit.

 

Valaha féltucatnyi szakállas és/vagy szemüveges kritikus nyilatkozott filmekről körülbelül ugyanennyi lapban. A filmek értékelésének könnyűlovasságát a napilapok alkották, volt továbbá néhány heti- és havilap, amely hasonló cikkeket közölt. Az elektronikus környezet aztán gyökeresen átalakította a befogadói közösség kommunikációs közegét, a filmnézési szokásokat és a filmről való beszéd nyelvét. A kiegyensúlyozott érvelést használó publicisztikai szövegek helyét átvették a bámulatosan burjánzó blogok illetve azok a szerzők, akik laikus olvasataikat az ugyancsak hihetetlenül életképes rajongói elméletek szolgálatába állítják. A blogokat a filmértési gyakorlat olyan megnyilvánulásaiként érdemes tekinteni, amelyek a nyilvánosság új tereit hozták létre, és a befogadói magatartás egészen új stratégiáit jelenítik meg. A blogok sokszínűségét jelzi, hogy az internetes oldalak közölnek forgatási beszámolót, előzetest, egyszerű filmismertetőt, filmajánlót, közvetlen nézői benyomásokat összefoglaló naplót, de hagyományosnak mondható filmkritikát és néhány oldalas kisesszét is. A hatalmas bloguniverzum maga is rétegzett, azaz az úgynevezett komoly sajtóhoz közel álló oldalaktól a szubverzív felületekig sokfajta fórumot megtalálhatunk. A blogokon zajló filmértelmező tevékenység nem feltétlenül szakmai indíttatású, nem analitikus megközelítést valósít meg, közvetlen élményeken alapszik, és az impresszionisztikus filmértés elemeit tartalmazza. Az oldalak többsége jellemzően nem értelmező-elemző helyként azonosítja magát, hanem kifejezetten személyes vélemények közlésére szolgáló felületként – hozzátehetjük ugyanakkor, hogy az internet előtti, klasszikusnak mondható művészetkritika is tartalmazott szubjektivitást. Amíg tehát a hagyományosnak, akadémikusnak mondható beszédmódra és a fősodor sajtójának közleményeire a tárgytól való távolságtartás, a fogalmi megközelítés és a személytelen hang jellemző, addig a blogok nyelvhasználatát a szerzők nyelvi leleményeiben megnyilvánuló személyesség, a képi gazdagság és az innovativitás határozza meg. Ezek a szövegek ugyanakkor a szerzők hatalmas tájékozottságát feltételezik, a szerzők biztos filmismerettel a hátuk mögött beszélnek mozgóképes alkotásokról. A szólásnak a blogos oldalak áttekinthetetlen gazdagságában megjelenő demokratizálódása kihat a befogadói közösségek jelentésképzési gyakorlatára, elsősorban a fiatalok filmről való gondolkodására, végső soron pedig a kulturális kánon alakulásának folyamataira.

Az alábbiakban azoknak a filmértési eljárásoknak, logikáknak, stratégiáknak és gyakorlatoknak a számbavételét kísérlem meg, amelyek a blogokon olvasható mikroelemzések hátterében állnak. Feltételezhetően a szövegekben valamennyi szerző azokat a műértési eljárásokat mozgósítja, amelyeket az oktatásban, a szaksajtóban és egyéb forrásokból sajátított el. Ez még akkor is igaz, ha hozzátesszük: a szerzők számos alkalommal programszerűen határolódnak el az iskolás, szakszerű értelmezési módok használatától, és erősen hangsúlyozzák véleményük elfogult, esetleges és közvetlen élményeken alapuló mivoltát. A blogok lényege éppen ez: számos közvélekedést, féligazságot, közkeletű bölcsességet, közhelyet sodornak magukkal. A blogszövegek bizonyos része ebben az értelemben ellenkulturális jellegű, tehát nem domináns és nem preferált olvasatokból táplálkozik, illetve ezektől igyekszik magát távol tartani – az egyik oldal fejlécében például ez olvasható: „Trágárak és politikailag inkorrektek vagyunk.”

A bloggerek alapvetően kétfajta indíttatást érvényesítenek a szövegeikben. A „megmondás” a szerző őszinteségét, a vélemény keménységét jelzi, mögötte a nyilatkozó személyiségének fedezete áll – van olyan oldal, amelynek címében a „megmondja a tutit” kifejezés szerepel, mások a nevüket vagy az álnevüket foglalják a címbe. Az oldalak címadása egyébként külön tanulmányt érdemelne: a filmbuzi, a filmdroid, a filmmániás, a filmzabáló vagy a filmaddict a szerzők önmeghatározását rögzíti. A blogok hangütésének leggyakoribb összetevője a „nincs tabu”, a „mindent kimondunk”, a teljes elfogulatlanság (vagy ami ebben az összefüggésben ugyanaz: a programos elfogultság) motívuma. Az észosztás mellett a másik vonulat a magyar írásmódban egyelőre többfajta változatban szereplő „szpojler”, a „szpojlerezés”.

A blogok szerzőinek filmértési stratégiáit jól érzékelhető módon a befogadás és a médium sajátosságai határozzák meg. Míg a mozis vagy a hagyományos televíziós befogadás egyszeri, lineáris és időhöz (műsorrendhez) van kötve, addig a számítógépen keresztül történő befogadás alacsonyabb intenzitású odafordulást feltételez, ami a befogadás töredezettségét eredményezi. A filmfogyasztásnak ez a módja – valamint az, hogy a filmek szövetébe a befogadók viszonylag könnyen avatkozhatnak bele, például újravágnak kész filmeket – a szövegegészről szóló képzetek teljes átalakulását eredményezte. A befogadás körülményeire utaló megjegyzések: „az első gyors megnézés után”, „ha az ember beleteker a filmbe”, „részleteket simán ki lehet hagyni belőle”; rendkívül gyakoriak a befogadói pozíciót elvétő kitételek: „hogyan kellett volna a filmet másként megrendezni”, „mit változtatnék a filmen”. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a bloggerek nem feltétlenül mozielhagyók, azaz gyakran számolnak be nyilvános vetítés során szerzett élményeikről.

A filmalkotások integritását leginkább az a furcsa filmfajta veszélyezteti, amelyre a blogszerzők a leginkább támaszkodnak – a trailer a filmekről való beszéd központi forrásává vált, a trailer értékelése nagyon gyakran a film egészéről való megnyilatkozás helyébe lép. Ennek visszhangja a blogok gyakori fordulata: „az előzetesekhez viszonyítva a film más élményt adott”, „a trailer alapján nem erre számítottam”. Rendkívül gyakori, hogy az elemzők a trailert egyszerűen ráolvassák a teljes és kész filmre, mintha az előzetes a film kicsinyített változata, kivonata, érvényes helyettesítője lenne. Ebben az értelemben beszélhetünk valamiféle befogadói rigiditásról: az elemzők nem képesek elengedni előzetes várakozásaikat, azokat minduntalan számonkérik a filmen („csalódtam, mert nem erre számítottam”, „a film más volt a várakozásaimhoz képest”).  A cikkek gyakori kiindulópontja, hogy a szerzők nem feltétlenül látták a filmeket, az egyik oldal alcíme például így fogalmaz: „Friss hírek, előzetesek, újdonságok a film világáról.” Egész oldalak vagy egyes oldalak teljes rovatai szólnak olyan filmekről, amelyeket az alkotók még csak terveznek elkészíteni, esetleg elkezdődött a forgatásuk, vagy a forgatás után az utómunkákat végzik rajtuk. Valamennyi bemutatót metaszövegek sokasága előz meg: előzetesek, forgatási beszámolók és kiszivárogtatások, werkfilmek, alkotói interjúk. Ezek a készülő filmekről szóló előrejelzések rendkívüli mértékben meghatározzák és ilyen értelemben preformálják a befogadói várakozásokat. Mindezek az információk a nézőt bennfentessé, a bloggert titkok tudójává avatják. Ennek a bevonódásnak a nyelvi kitevője a rendkívül elterjedt lett fordulat (a film szép lett, jó lett, gyenge lett); egy példa: „Star Wars: Az ébredő Erő filmkritika – Nem ez lett a rajongók új reménye.” A befogadók, illetve az alkotók és a filmek közötti szoros viszonyt jelezheti néhány olyan adatbázis, amelyen a szerzők a sokféle adat mellett megadják a rendező magasságát. A forgatásokról kiszivárgott híreket, a filmek elkészítésével kapcsolatos háttér-információkat a szerzők gyakorta érvényesítik a kész filmekről szóló elemzésében. A szerzők túlértékelik az alkotói megnyilvánulások (interjúk, önértelmezés-foszlányok) szerepét és a filmekről szóló háttér-információkat (alkotói interjúkat, a forgatásokról szóló beszámolókat) beemelik az elemzésbe, sőt, beleolvassák a filmbe: „Minden jelenet fantasztikusan jól össze van vágva. Köszönhető ez annak, hogy a forgatás idején a rendező lakásában vágták a filmet a még precízebb végeredményért.” A forgatási beszámolóktól elkápráztatott és a trailerekkel megtévesztett néző ugyanakkor szinte szükségszerűen csalódást él át: a film gyakorta az előzetesek szürke árnyéka, kevéssé vonzó mása csupán: „A cselekmény túl lassan bontakozott ki, és én úgy éreztem, hogy nem azt kaptam a filmtől, amit az előzetest megnézve vártam.”

A trailer komolyan vétele csupán az egyik megnyilvánulása annak a törekvésnek, hogy a filmet az elemzők visszavezessék valami egyszerűbb, átlátható formulára – szinte valamennyi írásban felmondják például a film cselekményét. Ennek hátterében egyrészt az állhat, hogy a szerzők azonosítják a filmet a saját cselekményével, másrészt a cselekményt, illetve cselekmény minőségét a film alapvető jellemvonásaként határozzák meg. A másik a cím és a film merev azonosításában jelenik meg: „Illik-e a cím a filmhez”, „A cím alapján mást vártam” – azt feltételezik, hogy a cím egyszerűen megjeleníti a film egészét; mintha bizony a cím minden esetben biztos előrejelzést nyújtana a film jellegéről.

Noha a blogoszféra a megnyilatkozás egyszemélyes jellegének kultuszát építi, a cikkek kiterjedt sablonkészletet használnak. Ha a hasonló klisék elszaporodnak, akkor egy szöveg vagy egy oldal rendkívül manírossá válik. Egy kis sűrítmény a blogzsargon készletéből: a rendező vászonra (erőteljesebb változat: gyöngyvászonra) álmodja a történetet, a rendező előrukkol a filmjével, a film aztán a díjakat bezsebeli vagy besöpri, a film sikeredik valamilyenre, a rendező kalauzolja a nézőt, a film debütál, a pályakezdő rendező műve kötelezően debütfilm vagy szárnypróbálgatás, a rendező jegyzi a filmet, a színész valakinek a bőrébe bújik, a zenéért a stáb tagjai felelnek (az operatőr például felel a képi világért), az operatőr és minden alkotó jól vagy rosszul teljesít, ilyenkor az alkotók kitesznek magukért, a néző csöppen valahova (keresettebb változat: a film csöppenti a nézőt valahova), a film aztán muzsikál a pénztáraknál. A cikkekben rendkívül gyakran fordulnak elő a főzéssel kapcsolatos kifejezések: a rendező fűszerezi a filmet, ezt-azt kever a filmbe, a filmet az alkotók mindenféle megoldással spékelik, a rendező tálalja a filmet a közönségnek, amely aztán elfogyasztja.

 

 



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13567