KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zodiákus

Pápai Zsolt

Zodiac – amerikai, 2007. Rendezte: David Fincher. Írta: Robert Graysmith könyvéből James Vanderbilt. Kép: Harris Savides. Zene: David Shire. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Graysmith), Mark Ruffalo (Toschi), Robert Downey Jr. (Avery), Anthony Edwards (Armstrong). Gyártó: Warner Bros. / Paramount Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 158 perc.

 

A kriminológia történetének egyik legtitokzatosabb bűnözője az 1968-ban feltűnt Zodiákus, aki gyilkosságaival éveken át tartotta frászban San Francisco lakosságát. Kiszámíthatatlan és arcátlan fickó: kiszámíthatatlan, mert nem specializálódott semmiféle korcsoportra, nemre vagy rasszra, és arcátlan, mert éveken keresztül kódolt-kódolatlan leveleivel, telefonhívásaival frusztrálta a tarkójába lihegő nyomozókat. Akik máig nem fogták el.

A Zodiákus működése már a maga korában filmet ihletett, Don Siegel Piszkos Harryjét, ami minimum forradalmi darab a thrillerműfaj históriájában. David Fincher rendező nem tört ilyen nagyra, minden ízében klasszicizáló, mi több, retro tapintású mozit forgatott Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle egykori karikaturistájának két könyvére, továbbá a saját, több éves kutatómunkájára alapozva. A történet két szálon fut, az egyik a rendőrség két nyomozóját követi, a másik a San Francisco Chronicle két munkatársát: Fincher inkább rájuk koncentrál, az ő lassú amortizálódásukat mutatja be, a nyomozásra és a címszereplőre kevésbé figyel. Francis Coppola Magánbeszélgetések, illetve Alan Pakula Az elnök emberei című filmje inspirálta elsősorban, de egyes jeleneteken Peter Yates Bullittjának és a San Francisco utcáin című krimisorozatnak a hatása is érezhető. Coppolát, Pakulát vagy Yates-et megtaláljuk tehát a filmben – Finchert viszont hiába keressük.

Bár a dramaturgiai gépezetbe bekerül egy porszem (érthetetlen, hogy miért nem szembesítik az egyetlen valamirevaló gyanúsítottat a Zodiákus első támadását csodával határos módon túlélő fiúval), a történetvezetésre mégsem lehet panasz, továbbá példás a tempó, hatásosan mértéktartó a kísérőzene és az atmoszférateremtés is lehengerlő. Pazar tehát a film, mégis  hiányérzetet kelt, hiszen néhány kósza pillanat – mindenekelőtt egy kurta komputer-manipulált jelenet – idézi csupán alkotójának korábbi munkáit. Sok a statikus plán, és egyetlen kézből vett jelenet sem akad, olyan erős a klasszicizáló szándék, hogy az már gyanút ébreszt. Finchernek – tudjuk – volt némi szerepe abban, hogy a virtuális kamera annyira népszerű, annyira túlhajtott lett a kortárs moziban, elég csak a Harcosok Klubja kulcsjeleneteire vagy a virtuális kamerázás reklámfilmjeként is értelmezhető Pánikszobára gondolni. Most mintha vezeklésül készítette volna el a Zodiákust, szembe menve a trendekkel, ámde semmi újszerűt nem mutatva fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9024