KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anthony Zimmer

Köves Gábor

Anthony Zimmer – francia, 2005. Írta és rendezte: Jérôme Salle. Fényképezte: Denis Rouden. Zene: Frederic Talgorn. Szereplők: Sophie Marceau (Chiara), Yvan Attal (Francois Taillandier), Sami Frey (Akerman), Daniel Olbrychski (Nassaiev). Gyártó: Canal+. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 90 perc.

 

Kérdezzék csak meg Mórickát: az ideális szuperbűnöző nem is festhet másként, mint erődítményszerű villája sötétjébe burkolózó, rejtélyes zseniként, aki, mint minden valamirevaló, az evilági erőknél legalább két lépéssel előbbre járó übermensch, az utolsó pillanatban is imponáló eleganciával old kereket a rá vadászó rendőrosztagok elől. Ilyen és még ilyenebb ponyvahősök népesítik be a francia Jerome Salle első mozifilmes próbálkozását, melynek címszereplőjével, az ideális szuperbűnöző valamennyi népmesei ismérvével bíró Anthony Zimmerrel a francia rendőrségnek és az orosz maffiának is komoly elszámolnivalói vannak, csakhogy Zimmernek sem az arcát, sem a hollétét nem ismeri senki. Az alvilág arisztokratikus kiskirályához az egyedüli út a femme fatale-ok minden népmesei ismérvével bíró Chiarán keresztül vezet, akiért – úgy hírlik legalábbis – bármire képes lenne a rejtőzködő közellenség. A műfaji szabályok úgy kívánják, hogy ha van femme fatale, kerüljön a történetbe egy csőbehúznivaló balek is, a szerepek azonban korántsem olyan egyértelműek, mint ahogy elsőre tűnnek. Az kétségtelen erénye, hogy Sophie Marceu személyében Salle ideális végzetasszonyát talált, akinek szexepilje úgy tűnik, majdhogynem blődség-biztos. Ha Salle legalább ugyanannyi időt fordított volna egy viszonylag ésszerű történet kidolgozására, mint amennyit Marceau idomainak csodálatával töltött, most valószínűleg nem egy beállításaiban Hitchcockot, minden másban azonban Luc Besson felszínességét és modorosságát idéző filmről kellene megemlékeznünk. Bár a negyven felett is ragyogó szépségű színésznő fenséges lábai nem is kívánhattak volna az Anthony Zimmernél hízelgőbb mozit, Marceau tehetsége azért ennél mégiscsak színvonalasabb filmet érdemelt volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8640