KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó Árpád

Ragályi Elemér

Kifakulnak a negatívok az archívumokban, s az operatőrök színes álmai harminc év után egyenfakóvá válnak. Kifakulnak emlékeink és csak jelentéktelennek tűnő pillanatok morzsáit őrzik. Most, amikor a „nagy operatőrök” korát éljük, szálljunk magunkba egy percre és emlékezzünk a „Kis nagy emberre”. Az első pillanat, ami eszembe jut az, hogy: „Szervusz, Árpi bácsi!”, 1958-ban lehetett. Kezdő világosító voltam és először mentem Vele híradóriportra. Udvarias „jóreggelttel” köszöntettem – mire ő azt mondta: „ne szamárkodj! mondd azt, hogy szervusz!” És én meghatódva elrebegtem, hogy: szervusz Árpi bácsi! Este rohantam haza és kirobbanó lelkesedéssel meséltem anyámnak: képzeljétek, van egy operatőr, aki rettentő fürge, kicsi és tegezhetem. Attól fogva sokszor dolgoztam Vele, mint világosító, később mint segédoperatőr. A gép mellett mindig figyeltem az operatőrt is. Mindenki másként néz a kamerába, állapítottam meg. Van, aki vicsorog, mintha kínszenvedés lenne számára a munka, a másiknak idegesen vibrál a szeme. Az ő arcát mindig valami nagy-nagy elégedettség öntötte el, mintha kamerája előtt nem is az ötvenes-hatvanas évek eseményei, hanem az éden szivárványos boldogsága úszott volna el. Isteni dolog filmet forgatni – ez volt az arcára írva, s őt nézve kerített hatalmába először a vágy, hogy előttem is feltáruljon a paradicsom kapuja, és részese lehessek én is ennek a mámornak. A mozimámornak. Ha Szabó Árpád: akkor jókedv, kollegialitás, demokrácia, segítőkészség, hozzáértés.

Egyszer Százhalombattára mentünk forgatni, ott van a legmagasabb gyárkémény Magyarországon. Természetesen a legtetejéről akartunk egy totált készíteni. A felszerelést egyenlően elosztva magunkra akasztottuk, és a külső vaslépcsőn araszoltunk fölfelé. Ő elől, én utána. Legalább egy óráig tartott az út a csúcsra. Közben szép lassan belepett bennünket a korom, és olyanok voltunk, mint Belzebub és a kisöccse. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt közöttünk a távolság. Mikor már jó magasan jártunk, fújtatva kértem, hogy ne siessen olyan nagyon, mert sosem fogom utolérni. Visszakiáltott, hogy odafönn úgyis találkozunk. Hát én próbálok nem sietni, meg-megállok, néha kifújom magam; dehát nem kétséges: előbb-utóbb odafent találkozunk.

Addig is sok szeretettel emlékezik Rá egykori munkatársa,

Ragályi Elemér

segédoperatőr


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=448