KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúvágy

Huber Zoltán

Death Wish – amerikai, 2018. Rendezte: Eli Roth. Írta: Brian Garfield regényéből Joe Carnahan. Kép: Rogier Stoffers. Zene: Ludwig Göransson. Szereplők: Bruce Willis (Kersey), Dean Norris (Raines), Beau Knapp (Knox), Vincent D’Onofrio (Frank), Elisabeth Shue (Lucy). Gyártó: Cave 76 / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 108 perc.

 

Bár az igazságszolgáltatást önkényesen saját hatáskörébe utaló magányos fehér férfi mítosza a kezdetek óta organikus része az amerikai identitásnak, a lőporos népmese lecsupaszított, fasisztoid elhajlású nagyvárosi variánsa a hetvenes évek zűrzavarának terméke a Piszkos Harry-szériától a Bosszúvágy-filmekig. A Watergate-botrány és az elszabaduló bűnözési hullám csúcsán Paul Kersey 1974-es hadjárata fikciós szorongásoldóként működött. A felesleges szájtépés és politikai kavarás helyett egy átlagember visszavette az irányítást, majd hatékonyan takarította ki a mocskot a városból. A faék egyszerűségű kisember-fantázia persze a mai napig hatásos. A „vita helyett rend” blöffje Trump megválasztásában is fontos szerepet játszott, a fegyveres tisztogatás ma már finoman szólva ellentmondásos és érzékeny téma. Kersey régóta tervezett újjáélesztése sem véletlenül hánykolódott különböző alkotók fiókjaiban, a történetet érvényesen és izgalmasan újramesélni ugyanis korántsem egyszerű feladat. A megbízást végül a Tarantino-istálló hajdani reménysége, Eli Roth vállalta, aki az egykor szintén szebb napokat látott Bruce Willis ajakpréses arcélével próbált új életet lehelni a karakterbe, igen mérsékelt sikerrel. Pedig Roth nem is keresgél rossz helyen, mikor a mélyebb gondolatok és kommentárok helyett az exploitation szellemisége felé indul. A morbid önirónia határáról sajnos azonban mindig visszatáncol, az önfeledt trancsírozás helyett így egy komoly képpel előadott, elnyújtott, kimondottan buta tucatakciót készített. Az idei újrázás ráadásul nemcsak teljesen felesleges, de a tengerentúli forgalmazó is csúnyán mellényúlt vele. Az amerikai fegyverlobbi nedves mozgóképes álmát másfél héttel egy újabb tragikus iskolai lövöldözés után a mozikba küldeni ugyanis pont arról a fájó érzéketlenségről árulkodik, ami a korlátlan fegyvertartás fanatikus híveit is oly gyakran jellemzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13642