KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A házmester

Kovács Kata

Dans la cour – francia, 2014. Rendezte és írta: Pierre Salvadori. kép: Giles Henry. zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Gustave de Kevern (Antoine), Catherine Deneuve (Mathilde), Jacqueline Moreau (Maillard), Féodor Atkine (Serge). Gyártó: Les Films Pelléas. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 97 perc.

 

A főként könnyed vígjátékairól ismert Pierre Salvadori korábbi munkái (Mosás, vágás, ámítás, Drágaságom, Semmihasznák) jellemzően a sztárszínészek jelenléte (Audrey Tautou, Guillaume Depardieu), mintsem művészi megformáltságuk okán maradtak emlékezetesek – így van ez a jóval kevésbé derűs és eseménydús A házmester esetében is. Bár a filmben a melodrámai hangvétel vígjátéki elemekkel keveredik, ebben a döntően búskomor történetben is felbukkan egy rendezői kézjegyként visszatérő motívum, a kallódó, mihaszna főhős.

Ezúttal azonban nem kicsinyes csalásokba és balhékba keveredve keresi a boldogulását, hanem egy nagyon is hétköznapi – bár annál embert próbálóbb – feladatba vág, egy társasház gondnoka lesz. A zenészkarrierjét depresszióra cserélő Antoine-t (a rendezőként ismert Gustave Kervern) akár fel is rázhatná a felelősségteli munka, a különös lakók, megbízatások és persze a gyönyörű Mathilde (Catherine Deneuve), ehelyett mind mélyebbre süllyed a bánatba. A szereplőket egytől egyig egzisztenciális válság, kényszerképzetek, álmatlanság és különös szorongások kísértik, a rendezőre ugyancsak jellemző felszínes karakterábrázolás azonban elveszi a valódi lehetőséget a tisztességesen teljesítő színészektől, hogy bogaras figuráikat valódi mélységében megmutassák, vagy éppen karakterfejlődésre bírják őket. Végül még azt is hiába reméljük, hogy az alagút végén Salvadori vígjátékaiéhoz hasonló, könnyű megváltás várhat rájuk, de azért a film keserű alaptónusát helyenként felváltó, már-már szürreális pillanatok derűje kicsit mégis kárpótol a sok borúért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11746