KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A doboz

Varró Attila

The Box ­– amerikai, 2009. Rendezte: Richard Kelly. Írta: Richard Matheson történetéből Richard Kelly. Kép: Steven Poster. Zene: Win Butler, Régine Chassagne és Owen Pallett. Szereplők: Cameron Diaz (Norma Lewis), James Marsden (Arthur Lewis), Frank Langella (Arlington Steward), Michael Zegen (Garcin), Gillian Jacobs (Dana Steward). Gyártó: Darko Entertainment / Lin Pictures / Radar. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 115 perc.

A filmadaptációk enciklopédiájában külön fejezetet érdemelnek azok a feldolgozások, amelyeknél az alapanyagul szolgáló pároldalas novellában nyitva maradt kérdés(ek) megválaszolásából születik egész estés játékfilm-sztori. Ezek az ellipszis-adaptációk Hemingway szűkszavú Gyilkosokjának film noir-verzióitól (miért is nem menekült el a Svéd a ráküldött bérgyilkosok elől) a különféle Rashomon-olvasatokon át (hogyan is zajlott valójában a gyilkosság) a Bradbury-féle Ködkürtből készült Pánik New Yorkban óriásszörny-filmig (honnan jött és hová tart a világítótoronyra támadó prehistorikus fenevad) minden korban és zsánerben épp az alapmű legfőbb varázsát áldozzák fel – egyetlen szerzői magyarázatra redukálva az olvasók egyéni képzeletére bízott rejtélyt. A főként költői szépségű sci-fi regényeiről ismert Richard Matheson (Legenda vagyok) 1970-ben megjelent elbeszélése, aGomb, Gomb nem csak látványos példája, de szinte metaforájának is tekinthető az irodalmi hiány-stratégiának: nyomorgó házaspárhőse egy nap titokzatos dobozt talál az ajtó előtt, amelynek sem eredete, sem feladata nem derül ki, pusztán annyit tudnak meg róla, hogy a rajta lévő gomb megnyomásával megölnek egy ismeretlen embert, ugyanakkor hozzájutnak ötvenezer dollárhoz. Matheson novellája és a belőle készült Homályzóna-epizód egyetlen erkölcsi döntésről és annak következményéről mesél, fekete doboza mindössze eszköz – a 2009-ben forgatott mozifilm-verzió ezzel szemben központi célként tekint rá, és az író-rendező magánérdeklődésének megfelelően a science-fictionban találja meg hozzá a hézagpótló kerettörténetet.

Richard Kellyről eddigi kurta életműve alapján is egyértelműen leszögezhető, hogy az összeesküvés-elméletek, a paranoia és az elkerülhetetlen végzet rokontémáit dolgozza fel a sci-fi kelléktárával, legyen szó időutazásos kamasztragédiáról (Donnie Darko), disztópikus politikai szatíráról (A káosz birodalma) vagy űrinvázós melodrámáról (bár a Képlet végül a stúdióváltás okán Alex Proyas kezei közt végezte). A Doboz esetében jóformán az expozíciótól egyértelmű, ezúttal melyik alműfajt szemelte ki, hogy globális konspirációt kerekítsen a pénzügyi válság sújtotta házaspár küszöbén hagyott halálládikó köré: a történet időpontja 1976, kontextusa pedig a Viking űrszonda tervezett Mars-expedíciója, amelyben a főszereplő férj igen tevékeny szerepet vállal. Noha Kelly előző játékfilmjei a Lynch-féle műfaji szürrealizmus, a bizarr víziók és asszociációk jegyében dekonstruálták a sci-fi motívumokat, a Doboz immár közelebb áll a Fincher-féle mozgalmas paranoia-thrillerek (főként a Játsz/ma) patikamérlegen adagolt fordulatokkal és gondosan elvarrt szálakkal dolgozó fősodrához: szerzője azonban csupán unalomig ismert zsánerkliséket tömköd az alapsztori réseibe, így aztán némi műfajismerettel előre látható mindegyik fejlemény (sőt egy igen kínos ponton a Kelly-koncepcióba nehezen illeszkedő központi motívum is gondosan kifejtett magyarázatot kap). Amitől azonban a Doboz mégis szokatlan és kétségtelenül alkotói bátorságra valló zsáneropusszá válik a végkifejletre, az a szerző személyes (és igen sötét) elképzelése a társadalom működéséről – midőn a legádázabb szociáldarwinistákat is felülmúlva az emberi faj fennmaradásának egyetlen lehetőségét nem az álomgyárak táján buzgón hangoztatott szolidaritásban és összefogásban, hanem a gyenge vagy felesleges egyedek kényszerű (és roppant fájdalmas) feláldozásában látja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10017